logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Mindennapossá vált a migránshajók kikötése Lampedusán

A dél-olaszországi Lampedusán év eleje óta alig volt nap migránsokkal teli hajók érkezése nélkül, a szigeten csütörtökön is nyolcvannyolcan kötöttek ki – közölte a sziget kikötő-kapitánysága.

Néhány óra leforgása alatt két hajónak sietett a segítségére az olasz pénzügyőrség, és bekísérte őket Lampedusa kikötőjébe.

Az első, 22 fős csoport kisebb csónakon kelt át Tunéziából, és az olasz partoktól nyolc mérföldre kerültek bajba. Egy másik, kisebb hajón 66-an utaztak, nekik is a nyílt tengeren kellett segíteni:

a csoportban majdnem kizárólag tunéziai állampolgárok voltak, akik gazdasági bevándorlónak számítanak.

A bevált gyakorlat szerint az érkezőket a Favaloro mólón gyors egészségügyi ellenőrzésnek vetették alá, majd a sziget migránstáborában helyezték el őket. A kétszázötven fős táborban jelenleg 333-an vannak. Szerdán jelentették be, hogy Lampedusán elfogytak a koronavírus teszteléséhez szükséges eszközök, ezért leállították az érkező bevándorlók ellenőrzését.

Nicola Molteni, a kormánypárt Liga belügyi államtitkára korábban „aggasztó és vészjelző” helyzetről beszélt, hangsúlyozva, hogy Lampedusán januárban már több mint kétezren kötöttek ki, s ez a múlt év első hónapjában mért szám kétszerese.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) adatai szerint tavaly a tengeren keresztül mintegy 66 ezren érkeztek Olaszországba,

és közel 1200-an vesztek vízbe. Az olasz belügyminisztérium adatai szerint tavaly több mint 67 ezren kötöttek ki. Az év eleje óta több mint 2100-an, a tavalyi év ugyanazon időszakában mért 871-hez képest.

Az érkezések számának emelkedését a migrációs hullám felerősödése mellett a rendkívül kedvező időjárás is magyarázza. Az Il Giornale című jobboldali napilap úgy látta: az ukrajnai válság és az egyre nehezebben járható balkáni útvonal miatt a migrációs hullám még erőteljesebben a délolasz partok felé mozdult el.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még