logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

San José az első amerikai város, amely biztosításhoz köti a fegyvertartást

San José az első amerikai város, amelynek önkormányzata az Egyesült Államokban precedens nélküli határozatot hozott, miszerint a település fegyvertartó lakosainak kötelező lesz felelősségbiztosítást kötniük a lőfegyverükre – jelentette a Reuters hírügynökség.

A városi tanács tagjai kedden késő este fogadták el azt az indítványt, amely alapján San José fegyvertulajdonosainak lakás-, bérleti- vagy felelősségbiztosítást kell kötniük. Ez kiterjed mindazokra a károkra és veszteségekre, amelyek a lőfegyver gondatlan vagy véletlen használatából erednek.

A fegyvertartóknak ezenkívül kisebb összegű éves díjat is be kell majd fizetniük, amelyet a bizonyítottan lőfegyverrel elkövetett erőszakos bűncselekmények kármentesítésére fordítanak – szögezte le közleményében Sam Liccardo, a kaliforniai város polgármestere, aki szerint San José az első amerikai település, amely ilyen határozatot fogadott el.

A fegyvertartás politikailag igen érzékeny témának számít az Egyesült Államokban,

ahol a világ országai közül a legmagasabb az egy főre jutó fegyvertartás aránya, és a gazdag országokhoz képest magasabb a lőfegyverrel elkövetett erőszakos cselekmények száma is.

A kaliforniai fegyvertartók szövetsége (CRPA) Twitter-üzenetében jelezte, hogy megtámadja a határozatot, mivel azt alkotmányellenesnek tartja, és véleménye szerint nem lesz hatással a fegyveres bűnözőkre.

A helyi sajtó szerint az önkormányzati döntést még jóvá kell hagynia a testületnek a februári végső szavazáson

ahhoz, hogy augusztusban hatályba léphessen.

Kalifornia állam volt az első, ahol 1989-ben betiltották a támadó fegyvereket, miután az egyik iskolai lövöldözésben öt kisiskolás gyermek meghalt. Azóta hat másik tagállamban és a szövetségi fővárosban is betiltották a támadó fegyvereket a Giffords lőfegyverbiztonsági szervezet adatai szerint.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még