logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Erősödik az antiszemitizmus az amerikai egyetemeken

| Szerző: hirado.hu
Az amerikai egyetemeken az elmúlt tanévben minden harmadik zsidó egyetemista átélt valamilyen antiszemita megnyilvánulást. A neokhon a Jewish News Syndicate alapján számolt be a szélsőbaloldali, önmagát progresszívnek mondó woke világnézet és az anticionizmus egyetemi románcáról.

Az amerikai egyetemeken az elmúlt tanévben minden harmadik zsidó egyetemista átélt valamilyen antiszemita megnyilvánulást. A neokohn.hu tudósítása szerint Aviva Rosenschein, a CAMERA nevű szervezet egyetemi igazgatója a JNS-nek elmondta:

2008 óta foglalkozik e kérdéssel és azt látja, hogy évről évre romlik a helyzet.

A CAMERA-t az egyetemeken ösztöndíjasok képviselik. A szervezet sok olyan csoporttal és programmal is együttműködik, amely Izraelt támogatja, s ennek köszönhetően több, mint nyolcvan amerikai egyetemen van jelen. A CAMERA on Campus nevű program a diákság felvilágosítását, valamint az Izrael-ellenes támadások kivédését szolgálja. „Ez a legfőbb feladatunk. Nincs más szervezet, amely az egyetemi újságokra összpontosítana” – mondta Rosenschein. A csoport ösztöndíjasai ugyanis a zsidóságról pontatlanul, hibásan, vagy rosszindulattal megírt cikkekre saját cikkekkel válaszolnak, „hogy a diákság egy másik nézőpontot is olvashasson” – mondta Rosenschein.

A szervezet CAMERA on Campus Fellows nevű programja kapcsán pedig az ügyvezető elmondta: ösztöndíjasaik elmennek azokra a gyűlésekre, ahol Izrael-ellenes felszólalások hangzanak el, s megpróbálják megcáfolni a szónokok hamis állításait. „Ez nem könnyű, mert sok ilyen rendezvényen a résztvevők többsége egyúttal a szónok támogatója is” – mondta Rosenschein.

A Jewish News Syndicate-nek David Brog, a Maccabee Task Force (MTF) ügyvezető igazgatója elmondta:

az amerikai egyetemeken az alapértelmezett politikai világnézet szélsőbaloldali,

amihez képest Izrael a rossz oldalon áll. „Csak abban az esetben remélhetjük, hogy bármit is változtatni tudunk ezen a helyzeten, ha együttműködünk a befolyásos diákcsoportokkal és a diákönkormányzat tagjaival”. Brog szerint a Demokrata Pártot mozgató progresszív baloldali erőket nem tudja, és úgy tűnik, nem is akarja megállítani a pártvezetés.

Hangsúlyozta: az egyik fő probléma a mai egyetemeken a woke-progresszív világnézet. „Szinte mindenki, aki progresszívan gondolkodik, magáévá teszi az Izrael-ellenes narratívát” – mondta. Hozzátette:

„ez hatalmas kihívást jelent számunkra, mert nem arról van szó, hogy megpróbálunk szembeszállni egy rossz professzorral vagy egy SJP-rendezvénnyel. Most egy egész politikai világnézet ellen kell fellépnünk”.

Rosenschein szerint a legnagyobb problémát az egyetemen a tantestület jelenti. A kari tanácsadók Izrael-ellenes szervezetek létrehozására bátorítják a diákokat, és megfélemlítik a diákokat a Közel-Kelet-tanulmányok órákon, ha más nézetet képviselnek.

A címlapfotó illusztráció. 

Ajánljuk még