logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Rivalizáló bandák csaptak össze egy karaokebárban, több halott

Összeverekedett két banda egy éjszakai klubban keddre virradóan Indonézia Nyugat-Pápua tartományának Sorong városában, majd feltehetőleg szándékosan okozott tűz ütött ki az épületben, és legkevesebb 19 ember meghalt – közölte a rendőrség kedden.

A rendőrségi tájékoztatás szerint az eset egy karaokebárban történt, a konfliktus egymással rivalizáló, környékbeli fiatal bandák között tört ki. A verekedésben egy embert halálosan megkéseltek, majd a tűzben halt meg további 18, illetve többen megsérültek – mondta egy rendőrségi tisztviselő.

Adam Erwini, a nyugat-pápua rendőrség szóvivője a Metro TV-nek azt mondta, hogy megszokott a fiatalok közötti verekedés a tartomány városaiban, de az első eset, amelyben ilyen sokan életüket vesztették.

A holttestekre a bár épületének második emeletén találtak rá azt követően, hogy a tűzoltók megfékezték a lángokat.
A helyi médiában közzétett képeken egy tűzben megfeketedett épület látható, mellette kiégett járművek.

 

Adam Erwini hozzátette, hogy a sorongi szórakozóhelyen történt halálos incidens ügyében még folyik a vizsgálat, és nőhet a halálos áldozatok száma is.

Egy másik rendőrségi szóvivő azt mondta, hogy a verekedés a szomszédos Maluku szigetéről érkező két rivális banda között tört ki.

Ajánljuk még