logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Egyre durvábbak a tüntetések Brüsszelben – vízágyút és könnygázt is bevetett a rendőrség

Vízágyút és könnygázt is bevetett a rendőrség vasárnap Brüsszelben, ahol mintegy ötvenezren tüntettek a járványügyi korlátozások ellen. A kezdetben békés megmozdulás később eldurvult, a tömegből kivált egy ötszáz fős csoport, a tüntetők randalírozni kezdtek és rátámadtak a rendőrökre. Az összecsapásokban tizenöten megsérültek, köztük több rendőr is. A hatóságok mintegy hetven embert őrizetbe vettek – számoltak be az M1 Híradójában.

Hullámzott a tömeg Brüsszelben vasárnap, ahol két hónapon belül immár ötödik alkalommal tízezrek tiltakoztak a járványügyi korlátozások ellen. A hatóságok becslése szerint mintegy ötvenezren gyűltek össze a belga fővárosban, Európa szinte minden szegletéből.

Hollandiából, Németországból, Franciaországból, Olaszországból és Lengyelországból is érkeztek tüntetők, csak Lengyelországból 15 busz jött mintegy ezerötszáz emberrel” – mondta egy belga tüntető.

A demonstrálók azután vonultak utcára, hogy pénteken a szövetségi kormányfő bejelentette:

március elsejétől csak akkor marad érvényes a védettségi igazolvány, ha a tulajdonosa öthavonta felveszi az ismétlő oltást.

Egy szociális gondozó szerint az igazolvány az időseknek hamis biztonságérzetet ad. Idős emberekkel dolgozom, akik azt mondják: elmegyek arra az eseményre, mert van védettségi igazolásom, aztán a következő héten megbetegednek a koronavírus miatt – magyarázta a fiatal nő.

A rendelkezés szerint a védettségi igazolvánnyal éttermekbe, bárokba vagy moziba lehet menni. A mostani korlátozás viszont az egyik legszigorúbb Európában, a szomszédos Franciaországban például hét hónap után kötelező felvenni az ismétlő oltást ahhoz, hogy érvényes legyen a oltási igazolvány.

A kezdetben békés tüntetés később eldurvult és erőszakba csapott át. A rendőrség szerint egy 4-500 fős csoport kivált a tömegből, majd randalírozni kezdett. A csuklyás, álarcos fiatalok széttörték a köztéri padokat, felszedték az utcaköveket és rátámadtak a rendőrökre.

Néhány tüntető inzultálta az amerikai AP hírügynökség videóstábját. Az újságírókat, akik élőben tudósítottak a helyszínről, lökdösték és megfenyegették, megpróbálták elvenni a kamerájukat, egyikük többször is lábon rúgta az operatőrt és elszakított egy kábelt.

A rendfenntartók végül könnygázzal és vízágyúval oszlatták a feldühödött bandát, de a tiltakozók továbbra sem tágította, és macska-egér harcot vívtak a rendőrökkel.

A hatóságok szerint szándékosan keresték az összetűzést, miközben petárdákat dobáltak és gyújtogattak.

A tüntetők egy csoportja behatolt a Európai Külügyi Szolgálat épületébe is, ahol komoly károkat okoztak az előcsarnokban.

Az összecsapásokban összesen tizenöten sérültek meg, köztük három rendőr. A hatóságok több mint hetven embert őrizetbe vettek.

Belgiumban a felnőtt lakosság csaknem 90 százaléka szerzett teljes védettséget, több mint fele pedig már az emlékeztető oltást is felvette. Ennek ellenére vasárnap mintegy 50 ezer új fertőzöttet regisztráltak.

A címlapfotón: Vízágyúval oszlatják a koronavírus-járvány ellen hozott intézkedések és az oltási politika ellen tiltakozó tüntetőket Brüsszelben (Fotó: MTI/AP/Geert Vanden Wijngaert)

Ajánljuk még