– Több mint egy hónappal ezelőtt, az Il Giornale című lapban hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság javaslatát, az úgynevezett befogadó nyelvezetről. A bizottság időközben pedig hivatalosan visszavonta a javaslatot. Mik az érzései ezzel az egész vitás üggyel kapcsolatban?
– Először is fontos tisztázni, hogy egy olyan hivatalos iratról beszélünk, amelyet belső használatra szántak. Ez azt jelenti, hogy csak az Európai Bizottságban dolgozó emberek számára tették elérhetővé. A témája pedig mély visszatetszést keltett, hiszen a bizottság számára dolgozóknak előírta bizonyos szavak használatát. Ebben szerepelt például a karácsony, mint nem kívánatos szó, mert érzékenységet sérthet.
Ugyanígy olyan keresztény neveket sem tart elfogadhatónak, mint Mária, János, vagy József, helyettük semleges neveket javasol. Ezen felül azt is tartalmazta, hogy egy nyilvános eseményen, konferencián a megszólítás nem hangozhat így: „Jó napot, hölgyeim és uraim!”, ugyanis a hölgyekre és urakra tett említés sértheti a nemileg semleges embereket.
Kapcsolódó tartalom
Miután rábukkantunk az iratra, elsőként hoztuk nyilvánosságra Európában. Másnapra természetesen óriási botrány kerekedett belőle, de legalább más médiumok is lehozták Európa-szerte. Erre már a politikusok is felkapták az ügyet, és nem csak a konzervatívok, hanem a hagyományos liberálisok is. Sőt, Olaszországban még Matteo Renzi korábbi baloldali miniszterelnök is úgy nyilatkozott, hogy a javaslat egy hiba. Tényleg hihetetlen volt, hogy néhány óra alatt egész Európa erről beszélt. Fontos eredmény volt, hogy két nap elteltével az Európai Bizottság úgy döntött, visszavonja és átírja. Egy hónap után azt mondhatjuk, hogyha a konzervatív lapok, a konzervatív kultúra emberei képesek arra, hogy összefogjanak a politika világával, és erős partnerséget alakítsanak ki, akkor komoly eredményeket érhetnek el. Megmutatta az ügy, hogy csapatként kell együtt dolgozniuk a konzervatívoknak, nekünk olaszoknak, illetve mindenütt Európában.
– Talán azt is megmutatta, hogy egy nyilvános vita még tud hatást gyakorolni, amikor a médián keresztül megragadja a figyelmet. Megmutatta, hogy a legtöbb európai számára hol húzódik a vörös vonal, és aminek hatása van a politikára.
– Ezért is fontos a média, hogy ilyen témákat is a nyilvánosságra hozzon, és próbálja a politikusokat meggyőzni arról, hogy beszéljenek az ilyen ügyekről, mert általában ezekről vagy nem tudnak, vagy hallgatnak. Ebben az esetben is az iratot minden európai parlamenti képviselő elolvashatta volna, és mégsem tudtak róla.
– A bizottság javaslata csak néhány hónappal, fél évvel azután született, hogy az Egyesült Államok kongresszusa és a képviselőház egy hasonló javaslatról, illetve szabályokról szavazott, az úgynevezett befogadó nyelvezetről. Majdnem ugyanazokról a nyelvi szabályokról volt szó. Ezt nézve, gondolja, hogy ma az Egyesült Államok jelenti a jó gyakorlatot az európai intézmények számára? Az az ideál, ha követik az úgynevezett kitörlés kultúráját, vagy a nyelvpolitikát?
– Az hiszem, hogy ránk európaiakra néha érvényes a kisebbrendűségi komplexus az Egyesült Államokkal kapcsolatban, ami nagy hiba. Mi Európában – olaszként, vagy önök magyarként – hosszú történelemmel rendelkezünk, sok évszázad és évezred történelmével. Megvan a kultúránk, a hagyományaink és az életmódunk, ami néhány ponton hasonlít az amerikaihoz. Ugyanakkor, mint európaiak számos ponton különbözünk az amerikaiaktól, nem kell mindent elfogadni, ami az Egyesült Államokból jön, csak azért, mert onnan származik.
Ki kell nyilvánítanunk, ha valamit helytelennek tartunk, még akkor is, ha amerikai, és ki kell mondanunk, hogy nekünk európaiaknak mások a hagyományaink, másképp gondolkodunk.
Mondok egy példát: néhány hete Rómában tartották a G20-as csúcstalálkozót. A világ nagyhatalmainak vezetői vettek részt rajta, az amerikai és kínai elnök, illetve az európai vezetők. A csúcstalálkozót az olasz kormány Róma déli részén egy konferenciaközpontban szervezte, az E.U.R. negyedben. A lakó és üzleti negyed a fasiszta korszakban épült ki. Számos műemlék található itt, fontos kulturális és művészeti örökségek. Nem politikai jellegű műemlékekről van szó, hanem kulturális és történelmi értékekről.
Néhány amerikai médium – köztük a Washington Post – mégis annak adott hangot, hogy mivel ezeket a műemlékeket a fasiszta korszakban hozták létre, el kell törölni, el kell pusztítani. Dehát, ha ilyen módon gondolkozunk, akkor ez végtelen folyamatot indít el. Ha a jelen szemüvegén keresztül nézzük a múltat és mondjuk a római birodalomra tekintünk, ahol létezett a rabszolgaság, nos akkor a római birodalom emlékét is el kell törölni? Vagy ugyanilyen alapon gondolkozhatunk a XV., vagy a XVII. századról és így tovább. Szóval az eltörlés kultúrája (cancel culture, vagy woke – a szerk.) egy óriási tévedés.
– Milyen tanulságokat lehet levonni a bizottsági javaslatból? Túl azon, ami a szalagcímekbe került, hogy a karácsony kifejezés használatát nem kívánatosnak mondták. Ön szerint mi maradhatna benne az új nyelvhasználati javaslatban, és mit kellene kivenni belőle, most hogy az Európai Bizottság átírja? Például a gendersemleges nyelvezet elég hangos tiltakozást váltott ki.
– Nem az Európai bizottság dolga, hogy előírja az európai polgároknak, hogyan beszéljenek, mit szabad mondaniuk. Léteznek bizonyos közös szabályok, amelyek részei a közjónak, és nekünk ezeket kell követnünk. Én nem akarok egy olyan Európai Unióban élni, ahol megmondják nekem, vagy más európaiaknak, hogy egy konferencián miként beszéljek, milyen szavakat használhatok, melyeket nem.
Itt egész egyszerűen a szabadságról és a szabad szólás elvéről van szó. Saját magam is tisztában vagyok azzal és megértem, hogy egy konferencián vagy más helyen milyen szavakat használjak, esetleg melyeket ne. Azt is értem, hogy néha jobb ilyen, vagy olyan nyelvezetet használni.
Viszont, nem az Európai Bizottság feladata, hogy megmondja az embereknek, miként kell beszélniük.
Én azt gondolom, hogy az Európai Unió nagy problémája – amiről már sokszor beszéltünk –, hogy mindent szabályozni akar. Az egész életünkre akar szabályokat előírni. Egy óriási bürokráciát építene, amelyhez életünk minden elemének kapcsolódnia kell. Ez pedig szintén nagy hiba. Nincs szükségünk ahhoz egy dokumentumra, hogy tisztában legyünk azzal, hogy egy konferencián nem lehetünk durvák, vagy udvariatlanok.
– Ezt egy másik összefüggésben is nézhetjük, mégpedig onnan, hogy egy kulturális háború közepén vagyunk. Azt mondhatjuk, hogy aki a nyelvet uralja az uralja a gondolkodást is.
– A nyelv a társadalom megváltoztatásának kiindulópontja. Nyilvánvalóan a társadalom megváltoztatásának puha módja, viszont a valóságban egy nagyon mélyreható módja. Itt Olaszországban vannak olyan baloldali újságírók, akik a cikkeikben már nem használják az olasz nyelvtan szerinti nőnemű, vagy hímnemű ragokat. Lehagyják a szavakról az utolsó betűiket, amelyek a nemre utalnak.
Azt mondják, hogy ők nem akarnak a nemekre utaló szavakat leírni. Szóval azért van néhány tényleg őrült dolog, ilyen az, hogy meg akarják változtatni a nyelvet, amivel tulajdonképpen a társadalmat akarják megváltoztatni.
Címlapfotó: Mathias Corvinus Corvinus Collegium