logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Trump is nekiment a politikai bennfentességét dollármilliókra váltó liberális házelnöknek

| Szerző: hirado.hu
A volt amerikai elnök arra reagált, hogy Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnökének részvénykereskedéssel kapcsolatos nyilvánvaló visszaélései vezettek ahhoz a kezdeményezéshez, hogy a törvényhozás képviselőit eltiltsák a tőzsdézéstől – írja a Breitbart. Pelosi tavaly pár néhány nappal azelőtt vásárolt vételi opciókat Tesla-részvényekre, hogy a frissen megválasztott Biden elektromos autókra cseréltette le a kormány autóparkját, az erről szóló bejelentés nyomán pedig a házelnök részvényeinek értéke pillanatok alatt 40 százalékkal emelkedett.

Donald Trump támogatásáról biztosította szerdán az amerikai törvényhozás képviselőinek, azaz a kongresszusi tagok részvénykereskedésének tilalmára irányuló kétpárti (a republikánusok és a demokraták által is támogatott) erőfeszítéseket. A jobboldali Breitbart News-nak nyilatkozó exelnök szerint Nancy Pelosi képviselőházi elnök „a piacnál lényegesen jobban teljesít, ami  tisztességtelen az átlagos amerikaiakkal szemben”.

“(Pelosinak) bennfentes információi vannak. Ez nem helyénvaló. Ennek nem kellene így lennie” – fakadt ki Trump, amikor a Breitbart News a házelnök tőzsdei kereskedésről kérdezte. A volt elnök „bizonyos tekintetben okosnak”, ugyanakkor „jéghideg őrültnek” nevezte Pelosit, kiemelve, hogy a demokrata politikus tőzsdei működése „nem tisztességes az ország többi részével szemben”.

Nancy Pelosi, az Egyesült Államok képviselőházának elnöke nyilatkozik heti sajtótájékoztatóján Washingtonban (Fotó: EPA/ROD LAMKEY / POOL)

Trump beszélt a Our Journey Together (Közös utazásunk) című könyvéről is, amelyből elmondása szerint már több mint 200 ezer példányt adtak el alig több mint egy hónap alatt. A Breitbart beszámolója szerint a Joe Biden elnököt is kritikával illető kötetben Trump Nancy Pelosit sem kíméli, a szövegben egyenesen „kib…tt őrültként” hivatkozik a képviselőház elnökére.

Pelosi az utóbbi időben sűrűn szerepelt az amerikai média híreiben, miután a Breitbart szerint

a demokrata párti politikus részvényvásárlással kapcsolatos nyilvánvaló visszaélései vezettek a kétpárti kezdeményezéshez, hogy a kongresszus tagjait eltiltsák a tőzsdézéstől.

A mind republikánusok, mind demokraták részéről támogatott törvényjavaslatot Kevin McCarthy, a képviselőház republikánus frakcióvezetője nyújtotta be a kongresszusban.

Pelosi ezek után kijelentette, hogy ellenzi az efféle tiltási javaslatokat, és kijelentette, hogy „kapitalistaként”, éppen ezért hagyni kéne, hogy tőzsdei fronton azt tegyen, amit akar. Ám a dolgok megváltozhatnak, amennyiben a republikánusok Biden elnöki ciklusának közepén – amint az novemberben várható – visszaveszik a többséget a törvényhozásban – mutat rá a Breitbart.

Az Unusal Whales nevű watchdog szervezet adatai alapján a Bretibart egy korábbi cikkében megírta:

a kongresszus tagjai  – demokraták és republikánusok vegyesen – közel 290 millió dollárnyi részvényt, 140 millió dollár opciós szerződést, 124 millió dollárt más értékpapírokban, például magántőkealapokban és 500 ezer dollár kriptovalutát vásároltak és adtak el 2021-ben.

Pelosi a kongresszusi tagok legnagyobb tőzsdei mágusainak élmezőnyéhez tartozik, a most benyújtott törvényjavaslat azonban nem a nagypályás tőzsdejátszmák, jóval inkább a házelnök bennfentes politikai szerepéből fakadó visszaélései miatt bolygatta meg a törvényhozók érzékenységét.

Az Egyesült Államok képviselőházának demokrata párti elnöke ugyanis tavaly néhány nappal azelőtt vásárolt vételi opciókat Tesla-részvényekre, hogy a frissen elnökké választott Joe Biden kiadta legújabb, Vásárolj amerikait!-rendeletét. Ennek keretében a Musk-művek elektromos meghajtású gépkocsijaira cserélték le az amerikai kormány autóparkját, az erről szóló bejelentés nyomán pedig Pelosiék részvényeinek értéke pillanatok alatt 40 százalékkal emelkedett.

A moneycontrol.com pénzügyi portál tavaly februárban megírta: Nancy Pelosi, a képviselőház 81 éves demokrata párti elnöke (és kockázatitőke-befektető férje, Paul) január másodikán opciókat vásárolt Tesla-részvényekre, 500 ezer és egymillió dollár közötti értékben, 2022. március 18-i lejárattal, 500 dolláros darabáron. Ez azt jelenti, hogy Pelosiék idén március 22. előtt bármikor vásárolhatnak 2500 Tesla-papírt a fix 500 dolláros darabáron.

A Donald Trump távozó elnök egyik legélesebb bírálójának számító Nancy Pelosi immár 18 éve vezeti a Demokrata Párt képviselőházi frakcióját. A 2020. novemberi választásokat követően tavaly szűk többséggel, 216:209 arányban választották újra az amerikai képviselőház elnökének a törvényhozás alsóházának képviselői. Pelosinak nem volt kihívója a pártjából, ám ilyen szűk képviselőházi többségre az elmúlt két évtizedben nem volt példa az Egyesült Államokban. 
Címlapfotó: EPA/SHAWN THEW

Ajánljuk még