logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Több mint húsz métert zuhant, de most újra járni tanul a liverpooli lány

| Szerző: hirado.hu
Eltört a gerince, a medencéje és a tüdeje is megrepedt annak a 26 éves liverpooli lánynak, aki egy vízesés szélén levő sziklán elcsúszott és huszonnégy métert zuhant a mélybe. Először azt hitték, hogy meghalt, de most már járni tanul a súlyos sérüléséből felgyógyuló fiatal gyógyszerész.

 

Huszonnégy méteres zuhanást élt túl, az a liverpooli lány, aki barátjával a hegyekbe indult túrázni, és egy vízesésnél megcsúszott egy vizes sziklán. A lányt mentőhelikopterrel szállították kórházba, és nem sok jót jósoltak az állapotával kapcsolatosan. Ennek ellenére ma már járni tanul.

Cara Suttonnak eltört a gerince, a medencéje és a tüdeje is megrepedt – számol be róla a Mirror.

„Emlékszem, hogy a barátom, James abban a pillanatban kiabált utánam, amikor elcsúsztam. Megpróbáltam megragadni egy mohafoltot, de az kiszakadt a sziklából” – mesélte el a zuhanás pillanatát a walesi gyógyszerész.

A barátja szerint Cara sisakjának köszönheti, hogy életben maradt. „Bevallom őszintén, azt hittem esélye sincs a túlélésre” – mondta.

A fiatal gyógyszerész a balesete óta több műtéten is átesett, és két hónapja már, hogy újra járni tanul. Az orvosai szerint jól halad, már a kórházból is hazaengedték.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még