logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A parlament feloszlatását követeli a montenegrói kormány

A montenegrói parlament megbízatási idejének lerövidítését, vagyis voltaképpen a képviselőház feloszlatását követeli a podgoricai kormány – közölte Zdravko Krivokapic miniszterelnök csütörtökön a kormány ülését követően.

A Vijesti.me hírportál beszámolója szerint a montenegrói kormányfő a közösségi médiában jelentette be a kormány döntését, egyben arra szólította fel az ellenzéket, illetve a kormányzó Egyesült Reform Akció (URA) mozgalom képviselőit, hogy adják vissza mandátumukat, és választások keretében kérdezzék meg az állampolgárokat arról, kinek is szavaznának bizalmat.

Mint írta: az URA és támogatói alkotmányellenes törekvéseikkel kisebbségi kormányt akarnak létrehozni, a kialakult politikai válságból pedig csak a választások jelenthetnek kilábalást.

A montenegrói alkotmány értelmében a parlament feloszlatását az államfő, a kormány vagy legalább 25 képviselő kezdeményezheti.

A montenegrói kormánykoalíció egyik kisebbik mozgalmát, az Egyesült Reform Akció (URA) mozgalmat vezető Dritan Abazovic, valamint az ellenzék szerdán nyújtott be bizalmatlansági indítványt a kormány ellen.

A dokumentum benyújtói szerint a miniszterelnök az utóbbi hónapokban tanúsított viselkedésével megsértette az ország alkotmányát és törvényeit, valamint megnehezítette vagy ellehetetlenítette a törvényhozó és a végrehajtó hatalom közötti együttműködést, amivel politikai válságba sodorta az országot, és lassította Montenegró európai uniós csatlakozási folyamatát.

Válaszlépésként Zdravko Krivokapic kormányfő kezdeményezte Dritan Abazovic miniszterelnök-helyettes leváltását.

A bizalmatlansági indítványt kezdeményező URA szerint ha a kormány elbukik a bizalmi szavazáson, akkor kisebbségi kormányzásra lehet számítani, az új kormányból ugyanis mindenképpen kihagynák a korábban három évtizedig kormányzó, Milo Djukanovic államfő vezette balközép Szocialisták Demokratikus Pártját (DPS), de a szerb- és oroszbarát Demokratikus Frontot (DF) is.

A kormánykoalíció más pártjai korábban kizártnak nevezték a kisebbségi kormány alakítását,

és kormányátalakítást vagy előrehozott választásokat javasoltak, ám Zdravko Krivokapic ezeket a lehetőségeket eddig elutasította.

Zdravko Krivokapic a 2020 augusztusában tartott parlamenti választásokat követően lett miniszterelnök, amikor az akkori ellenzék egy hajszállal megverte a DPS-t. A korábbi ellenzéki pártok a 81 tagú parlament 41 helyét szerezték meg. Az új kormányban Európa- és szerbbarát pártok is helyet kaptak, és éppen ez az ellentét lassította a döntéshozatalt már a kormány megalakulása óta.

Ajánljuk még