logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Százezer felett a napi új fertőződések száma Németországban

Átlépte a százezres határt az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2) igazoltan fertőzöttek napi száma Németországban a szerdán közölt adatok szerint.

A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) adatai szerint 24 óra alatt 112 323 ember szervezetében mutatták ki a vírust. A napi új esetek száma az egy héttel korábbi 80 430-hoz képest majdnem 40 százalékkal emelkedett, és először haladta meg a százezret.

Ugyancsak minden korábbinál magasabbra, 584,4-re emelkedett a legfontosabb járványügyi mutatók közé tartozó hétnapi fertőzésgyakoriság, az utóbbi hét napon regisztrált fertőződések százezer lakosra vetített száma. A mutató sorban hatodszor emelkedett új csúcsra, egy héttel korábban 407,5-en állt.

Karl Lauterbach szövetségi egészségügyi miniszter egy kedd esti televíziós interjúban azt mondta, hogy

valószínűleg nagyjából minden második fertőződést szűrik ki tesztekkel, vagyis a napi új fertőződések száma a hivatalos adat kétszerese lehet.

A vírus omikron nevű változatának szétterjedése miatt elindult – ötödik – járványhullám várhatóan tovább erősödik, és február közepén tetőzik majd – mondta a miniszter az RTL országos kereskedelmi televízióban sugárzott interjúban. Kiemelte, hogy szerinte a felnőttekre vonatkozó általános oltási kötelezettség az egyetlen kiút a járványból.

A kölni egyetem egészség-gazdaságtani és epidemiológiai intézetének (IGKE) politikai munkája miatt fizetés nélküli szabadságon lévő igazgatója ezt aláhúzta egy vasárnapi interjúban is, amelyben úgy fogalmazott, hogy Németország „nagyon nehéz hetek előtt áll”, mert „viszonylag idős népességünk van, sok krónikus beteggel: tüdőbetegségben, cukorbetegségben, vesebetegségben, rákban és demenciában szenvedőkkel”.

Mindez az alacsony oltási hajlandósággal együtt „tűzveszélyes” elegy – fejtette ki a legtekintélyesebb német járványtani szakemberek közé tartozó miniszter.

Karl Lauterbach a Bild am Sonntag című lapban közölt interjúban kiemelte, a Covid-19 miatt kórházi kezelésre vagy intenzív ellátásra szorulók száma még csökken, és egyelőre főleg fiatalok fertőződnek meg, de hamarosan az idősek körében is több lesz a megbetegedés, és megint többen kerülnek kórházba.

A dolgok alakulásától függően nemcsak az intenzív osztályokon, hanem a normál osztályokon is veszélybe kerülhet az ellátás.

Egész osztályok bezárása fenyeget, és minél több koronás beteg van a kórházban, annál inkább korlátozni kell a többi beteg kezelését, szélsőséges esetekben még a daganatos betegeket is később fogják megoperálni, a kemoterápiákat elhalasztják, a stroke-os betegeket pedig korábban hazaengedik” – mondta az egészségügyi miniszter.

Az RKI adatai szerint az új esetekkel együtt 7 098 400 fertőződést regisztráltak. A járvány halálos áldozatainak száma egy nap alatt 239-cel emelkedett, 116 081-re. A szövetségi kormány adatai szerint szerdáig a lakosság 72,9 százaléka – 60,7 millió ember – szerezte meg a teljes védőoltást a Covid-19 ellen.

A teljes oltás utáni emlékeztető oltást a lakosság 48,3 százaléka – 40,1 millió ember – kapta meg. Az oltatlanok 20,6 millióan vannak, a lakosság 24,8 százalékát teszik ki. Közülük 4 millióan – a lakosság 4,8 százaléka – ötévesnél kisebb gyerekek, akinek egyelőre nincs oltóanyag.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még