logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Az összes lakóházat letarolta a vulkánkitörés egy tongához tartozó szigeten

Az összes lakóház megsemmisült egy Tongához tartozó kisebb szigeten a vulkánkitörés, illetve az annak nyomán keletkező szökőár következtében – ismertette kedden a nuku'alofai kormány.

 

A csendes-óceáni szigetországban időközben háromra nőtt a megerősített halálos áldozatok száma. Egy 65 éves nő Mango, egy 49 éves férfi pedig Nomuka szigetén vesztette életét, illetve a napokban megtalálták egy Angela Glover néven azonosított brit állampolgár holttestét a főszigeten, Tongatapun. A sérültek pontos számát egyelőre nem tudni.

A tengerfenéken futó távközlési kábel elszakadása miatt összeomlott a kommunikációs hálózat, így a kárfelmérésben a hatóságok jobbára új-zélandi és ausztrál katonai repülőgépek felderítő repüléseire kénytelenek hagyatkozni.

Siaosi Sovaleni tongai miniszterelnök hivatala szerint

Mango szigetén, ahol nagyjából ötvenen laknak, megsemmisült minden lakóépület. Fonoifua szigetén mindössze két épület maradt meg, s Namukán is kiterjedt pusztítás nyomait lehet látni a légifelvételeken.

A kormányfői hivatal tájékoztatása szerint 15 méteres szökőár söpört végig a Hunga Tonga-Hunga Ha’apai tűzhányóhoz közelebb fekvő Ha’apai szigetcsoporton, ahová Mango és Nomuka is tartozik, illetve Tongatapu nyugati partvidékén. A katasztrófa sújtotta térségekben élő, és a szigetek magaslataira menekült embereket átmeneti szálláshelyekre evakuálják.

Vastag hamuréteg fedi a környező szigeteket

Szakértők szerint a kitörésnek hosszantartó hatásai lesznek a helyi korallzátonyokra, partvidékekre, és a térség halászati övezeteire, nem utolsósorban a savas eső miatt. A szigetország fő repülőtere, a Fua’amotu nemzetközi repülőtér, bár sértetlen maradt, a hamu miatt továbbra sem használható, s ez komoly akadályt jelent a segélyszállítmányok célba juttatása szempontjából.

A harminc éve nem tapasztalt hevességű, szombaton történt vulkánkitörés következtében jelenleg a legfőbb gondot továbbra is a levegő minősége és a tiszta ívóvíz jelenti a vulkanikus hamu miatt.

A helyi vezetés ezért még vasárnap arra szólította fel a lakosságot, hogy viseljen maszkot és lehetőleg palackozott vizet fogyasszon.

A címlapfotón a tongai vulkánkitörés látható.

Ajánljuk még