logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Újabb letartóztatások a texasi zsinagóga elleni terrortámadással kapcsolatban

| Szerző: hirado.hu
Letartóztattak két tinédzsert Angliában a texasi zsinagógában szombaton történt túszejtéssel összefüggésben. Egyelőre annyit tudni, hogy a manchesteri rendőrség a terrorcselekménnyel kapcsolatban helyezte őrizetbe a fiatalokat, további információt a kihallgatásuk után hoznak nyilvánosságra. A brit állampolgárságú Malik Faisal Akram négy embert, köztük egy rabbit ejtett túszul szombaton a texasi Colleyville-ben.

A 44 éves brit állampolgárt, Malik Faisal Akramot egy golyózáporban, tíz órán át tartó túszdrámát követően lőtték agyon a helyi rendőrök, miután az angliai Blackburn-ből származó férfi szombaton négy embert ejtett túszul a Dallastól 27 mérföldre fekvő Colleyville zsinagógájában – írja a BBC News. A brit hírportál legfrissebb összefoglalója szerint az ügyben most letartóztatott két angliai tinédzsert a texasi támadással összefüggésben vették őrizetbe és kezdték meg a kihallgatásukat Manchesterben. Egyelőre életkorukról vagy nemükről sem adtak ki információt, csupán annyit közöltek, hogy a helyi közösségekkel kapcsolatot tartva segítik az amerikai nyomozást.

A merényletet Joe Biden amerikai elnök terrorcselekménynek nevezte.

Kapcsolódó tartalom

Rendőrségi jelentések szerint Akram két hete érkezett az Egyesült Államokba, gépe a New York-i JFK nemzetközi repülőtéren szállt le. A Daily Mail úgy tudja, a férfi azóta hajléktalanszállókon lakott és az utcán jutott fegyverhez.

Akram testvére, Gulbar a Blackburn Muszlim Közösség Facebook-oldalán vasárnap közzétett nyilatkozatában bocsánatot kért az áldozatoktól, és azt állította, hogy bátyja mentális problémákkal küzdött. Elárulta, hogy a rokonok a rendőrség kérésére a támadás idején kapcsolatba léptek Akrammal, ám esélytelenül próbálták rábeszélni arra, hogy megadja magát.

Az elkövető helyi idő szerint szombat délelőtt 11 órakor rontott be a zsinagógába, ahol éppen élő online közvetítés zajlott a szertartásról. A szomszédok azt mondták a BBC-nek, hogy hangzavarra lettek figyelmesek, majd fegyveres rendőrök zárták le a környéket, később pedig hangos csattanás hallatszott, amely megrázta a házukat.

Akram négy embert ejtett túszul, köztük a rabbit, foglyai elengedéséért cserében pedig követelte az Aafia Siddiqui nevű, pakisztáni származású neurológus szabadon bocsátását. Siddiqui csupán 20 mérföldre a Colleyville-i zsinagógától, a texasi Forth Worth börtönben tölti 86 éves börtönbüntetését Afganisztánban szolgálatot teljesítő amerikai katonák megölésére tett kísérletek miatt. Ő az első nő az Egyesült Államokban, akiről bíróság mondta ki, hogy kapcsolatban áll az al-Kaida terrorszervezettel.

A férfit végül az FBI fegyveresei lőtték le heves tűzharcban, a túszok közül senki sem sérült meg. A szövetségi nyomozóiroda szerint nem antiszemita indíttatásból követték el a támadást. Ezt azzal indokolták, hogy Malik Faisal Akram nem közvetlenül a zsidó közösséget vette célba, amikor Siddiqui, azaz Lady al-Kaida szabadon bocsátását követelte.

Frank Gardner biztonságpolitika szakértő a BBC-nek nyilatkozva elmondta: az FBI által vezetett nyomozás három kontinensre is kiterjed majd az Egyesült Államok és a britek biztonsági szolgálatai, az FBI mellett az MI5 részvételével, hogy a lehető legalaposabban felderítsék a túszejtő kapcsolatait. Egyelőre azt nem erősítették meg, hogy Akram korábban a brit hatóságok látókörébe került volna, az Egyesült Államokban mindenesetre nem volt róla előzetes rendőrségi feljegyzés.

Ajánljuk még