logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Sokkolta a bécsi szülőket az iskolai felvilágosító akció: a kisfiú nem akarta hallgatni, de a tanárnő azt mondta, hogy muszáj

Csak felnőtteknek!

Az oldal alkalmas kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására.

Tartalma a 2010. évi CLXXXV. médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

A szexuális oktatás teljes átalakításáért indítottak petíciót bécsi civilek, miután a szülőket sokkolta egy iskolai felvilágosító akció. A bécsi városvezetés vizsgálatot ígért, de eddig nem történt semmi. Az M1-nek nyilatkozó szakértő szerint a gyermekvédelmi törvény és a népszavazás is védi a magyar gyerekeket – hangzott el az M1 Híradójában.

Komoly felháborodást váltott ki a szülők körében tavaly nyáron egy iskolai szexuális felvilágosító oktatás Bécsben, amely mostanra sem csillapodott. Az ügynek komoly visszhangja is volt az osztrák sajtóban.

Az általános iskolai szexórák megzavarták a gyerekeket címmel jelent meg cikk a Kronen Zeitungban arról, hogy egy tanárnő hat-tíz éves gyerekeknek tartott felvilágosítást. A pedagógus a szexuális együttlétet egy női baba segítségével magyarázta el a diákoknak. A cikk úgy fogalmaz, hogy a tanárnő azt mondta, hogy a lányok is használhatják az ujjaikat.

Néhány gyerek zavarba jött.

Egy fiú azt mondta, hogy ezt nem akarja tovább hallgatni, mire az oktató azt válaszolta neki, hogy muszáj.

A szülők a fiúkat a botrány után kivették az iskolából, írta a lap.

Az Origo közben arról ír, hogy a CitizenGo online petíciós oldalán bécsi civilek tavaly novemberben nyílt levelet írtak a bécsi alpolgármesternek Soha többé erőszakos szexuális oktatást címmel. Christoph Wiederkehr, Bécs zöldpárti polgármester-helyettese ugyanis még nyáron azt ígérte, hogy kivizsgálja a botrányos ügyet, de azóta sem történt semmi.

Az Origo szerint a petícióban olyan követeléseket fogalmaztak meg a szülők, mint hogy legyenek világos előírások a pedagógusképzésben a szexuális felvilágosítás kapcsán a megfelelő életkorra vonatkozóan, illetve vonják be a szülőket a tanórák tartalmának kialakításába.

Ez a botrány annak az eredménye, hogy éveken át tévesen álltak a szexualitáshoz és a gyerekekkel való bánásmódhoz.

A petíció aláírói hangsúlyozzák, hogy szerintük nemcsak ezt az ügyet kell feldolgozni és tisztázni, hanem a szexuális nevelést is alapjaiban kell megreformálni, és a szülőket is be kell vonni jobban.

A genderpropaganda azért célozza a gyerekeket, hogy az új nemzedékekbe beültessen egy olyan szemléletet, amely a normálistól teljesen eltér” – mondta Fricz Tamás az M1-en. Az Alapjogokért Központ tanácsadója szerint

a magukat civilnek mondó szervezetek lopakodó üzemmódban igyekeznek megváltoztatni a gyerekek gondolkodását.

„Ezek a civil mozgalmak, NGO-k, egyesületek, amelyek beavatkoznak a normális intézmények működésébe, lopakodó módon egyébként, behatolnak ezekbe az intézményekbe, főleg óvodákba, iskolákba, akkor lényegében véve tényleg át lehet alakítani a fiatal generációk gondolkodásmódját” – hangsúlyozta Fricz Tamás.

Fricz Tamás szerint az állam fel tud lépni az ilyen módszerekkel szemben, ezért fontos a gyermekvédelmi törvény és a gyermekvédelmi népszavazás.

„Ez a törvény ugyanis a gyermekvédelemről szól. Az április 3-ra kitűzött népszavazás nem vonatkozik a felnőttekre” – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban. „Ez arról szól, hogy mi van a gyerekeinkkel. És a gyerekeinket pedig meg kell védeni. Ez azt jelenti, hogy a szülőknek meg kell adni, sőt el kell ismerni, nem szükséges megadni, mert természet erejénél fogva ez a jog a szülőknél van, hogy ők mondják meg hogyan akarják nevelni a gyerekeiket” – fejtette ki a miniszterelnök.

A kormányfő hozzátette, a gyerekek szexuális nevelésében a szülőnek kell eldönteni, hogy milyen ütemben, hogyan, milyen kifejezésekkel vezeti be a saját gyerekét az emberi életnek ebbe a bonyolult világába, és ne az iskola vagy általa meghívott civil szervezet érzékenyítse.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még