logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Elérték a hullámok Amerikát is, több mint 100 embernek kellett elhagynia az otthonát

Szökőár figyelmeztetés volt érvényben az Egyesült Államok nyugati partján és Hawaiin is az onnan több ezer kilométerre történt vulkánkitörést követően – hangzott el az M1 Híradójában.

Kaliforniában egyes területeken evakuálták a part közelében élőket, a kikötőket, strandokat, sétányokat lezárták, a szörföseket és a kíváncsiskodókat pedig arra utasították maradjanak távol a víztől. A kisebb-nagyobb áradásokon túl azonban nagyobb károkat nem okoztak a magasabb hullámok.

A legmagasabb hullámokat Kalifornia északi partja mentén tapasztalták. Volt, ahol meghaladta a kétmétert is, amikor a parthoz ért. A nap folyamán a legtöbb helyről áradásokat jelentettek és a kikötőkben elszabadult hajókról szóltak a beszámolók. Az Észak-kaliforniai Santa Cruz és Berkeley kikötőinek környékén azonban úgy látták jobbnak a hatóságok, ha evakuálják az ott élőket:

több mint 100 embernek kellett elhagynia az otthonát vagy munkahelyét elővigyázatosságból

– részletezte Lukóczki Gábor, az M1 tudósítója.


Tenger alatti vulkán tört ki Tonga közelében. A tűzhányó robaját állítólag a kétezer kilométerrel távolabb található Új-Zélandon is hallani lehetett.  A helyi média hamuesőről, elárasztott ingatlanokról, áramkimaradásokról és megszakadt telekommunikációs összeköttetésekről számolt be.

Kocsikat, házakat és embereket sodort magával a víz a Csendes-óceáni Tonga sziget partvidékén. Az ár egy templomba is betört, a padsorok között hömpölygött a tengervíz.

Egy óceán alatti vulkán kitörése okozott egy 7,4-es erősségű földrengést,

ami szökőárat indított el. Alig 20 perc alatt érte el a cunami Tongát.

Az alacsonyan fekvő partmenti területekről az emberek a magasabban fekvő részekre menekültek. Sérültekről és károkról egyelőre nem érkeztek jelentések. A helyieket arra kérték, hogy ha otthonuk biztonságos, maradjanak ott.

A vulkánkitörést az űrből is lehetett látni,

a műholdfelvételeken egy öt kilométer széles hamu-, gőz- és gázfelhő látszik, ami egy atomrobbanás gombafelhőjéhez hasonlóan emelkedett, mintegy 12 kilométerrel a Csendes-óceán fölé.

Kapcsolódó tartalom

Több országban nem csak észlelték a vulkánkitörést és a rengéseket, de cunamiriadót is elrendeltek. Új-Zélandon, Szamoán, a Fidzsi-szigeteken kívül az Egyesült Államok, Peru és Japán is szökőárriasztást rendelt el.

A hatóságok felszólították az embereket, hogy hagyják el a strandokat és a kikötőket.

Ajánljuk még