logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Áder János magyar kivitelezésű fejlesztést látogatott meg Ghánában

Kétmillió ember szennyvizét tudja kiváló minőségben megtisztítani az a szennyvíztisztító, amely Ghánában magyar beruházásként épült és amelyet Áder János szombaton felkeresett az afrikai országban. A magyar államfő többnapos afrikai látogatása során látogatott el Kumasiba, ahol másfél éve a magyar Pureco-Unit Konzorcium kivitelezésében megvalósult szennyvíztisztító működik.

A projekt megtekintése után Áder János elmondta, hogy a beruházás megvalósulása jól mutatja, amiről Magyarország a víz világtalálkozók kapcsán beszélt: hazánk nemcsak a problémákra világít rá, hanem a megoldásokat is meg szeretné mutatni, elvinni azokat oda, ahol azokra a világban a legnagyobb szükség van.

A magyar államfő hangsúlyozta, hogy a Kumasiban létrejött szennyvíztisztító a világszerte terjedő koronavírus-járvány dacára igen gyorsan, mintegy másfél év alatt valósult meg.

Úgy fogalmazott: a szennyvíztisztítóval a ghánaiak elégedettek és további két beruházás is megvalósul.

A tudásnak és a technológiának nagyon jó példázata ez, Magyarországnak nagyon komoly versenytársakat kellett legyőznie ehhez” – nyilatkozta a magyar államfő.

Áder János kitért arra, hogy Afrikában, Ghánában a további fejlődés alapvető feltétele a tiszta víz, enélkül nem tudják ellátni a lakosságot, nincsen korszerű mezőgazdaság, ipar, nem tudják megelőzni a betegségeket.

A magyar köztársasági elnök szerint a szennyvíztisztítás mellett a térségben az ivóvíztisztítás, a klímához alkalmazkodó növénynemesítés és a betakarított termények szállítása, tartósítása lehet olyan terület, amelyben a magyar szaktudás segítségre lehet. Áder János afrikai látogatása során Ghána után vasárnap Kenyába utazik tovább.

Címlapfotón: Katonai tiszteletadás mellett fogadják hivatalos ghánai látogatásán Áder János köztársasági elnököt az accrai elnöki palotában, a Jubilee House-ban (Fotó: MTI/Bruzák Noémi))

Ajánljuk még