logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Munkát kínáltak nekik: ezrével menekülnek Québecből

| Szerző: hirado.hu, Udvardy Zoltán
Szinte pánikszerűen kezdtek távozni Kanada francia ajkú tartományából a Maghreb-országokból érkezett, egyetemi előkészítő képzésben részt vevő diákok, amikor kiderült: egy új rendelkezés értelmében a tartózkodási engedély munkához kötött.

 

A „munkaerőhiánnyal küszködő Kanadába” érkezett – potenciális munkaerőként – sok fiatal észak-afrikai diák, akik többnyire Québec tartomány úgynevezett DEC-képzésén vehettek részt – írja Valeurs Actuelles (VA). Ez az egyetemi előkészítőnek megfelelő, a magyar oktatási rendszerben nehezen elhelyezhető program egyfajta „diplomát” biztosít a végzetteknek, ami viszont köszönő viszonyban sincs az egyetemi diplomával, inkább feljogosít a felsőfokú tanulmányok megkezdésére, illetve bizonyos munkakörök betöltésére.

Munkára ösztönözték volna a fiatalokat

A program nagy előnye, hogy a hozzá igényelhető ösztöndíj mellett az abban részt vevő fiatal tanulmányai végezével tartózkodási engedélyt kap az országban – derül ki a Valeurs Actuelles (VA) cikkéből.

A programot támogató québeci tapasztalatszerzési program (PEQ) szervezői most

felülvizsgálták a bevándorlás feltételeit

és megreformálták a PEQ-programot: az állandó tartózkodási jogosultság elnyeréséhez immár nem elég a képzés elvégzése, hanem emellett a fiataloknak egy 12–18 hónapos munkavégzést is kell igazolniuk.

Tömeges elvándorlás

Mint arról a Courrier International beszámol: a PEQ reformja óta több ezer „külföldi” fiatal hagyta el a francia ajkú régiót.

Nem kellett messzire utazniuk: a 200 kilométerre fekvő kanadai fővárosban, Ottawában a lakosság jelentős része beszéli a francia nyelvet (míg az ország többi részén sok észak-afrikai számára komoly akadályt jelent, hogy nem beszélnek angolul).

A VA egyik olvasója meg is jegyezte kommentjében:

„Québec mutatja az utat. A külföldiek elriasztásához ajánljon nekik munkát! Egyszerűen fantasztikus…”

A VA hozzáteszi: a fiataloknak egyébként lehetőségük van arra is, hogy a kötelező munkaidőt egy másik régióban töltsék le, majd visszatérjenek Québecbe, és ott állandó tartózkodási jogot kapjanak. Ugyanakkor nem valószínű, hogy a munkavállalás elől „tömegesen menekülő” fiatalok éppen a kanadai fővárosban teljesítsék a program feltételeit.

A Maghreb-országokból érkező fiatalok érdektelensége kérdésessé teszi például Robert Habeck új német gazdasági és klímavédelmi miniszter álláspontját, miszerint „tömegében lesz szükség bevándorlókra Németországban, hogy megakadályozzák a termelékenység csökkenését”.

Kapcsolódó tartalom

Sajtókampány a reformok ellen

A kanadai sajtó azonnal és teljes mellszélességgel a diákok mellé állt – derül ki a Courrier International lapszemléjéből.

A diákok ugyanis Montrealban már utcai tüntetéseket is szerveztek,

melyeken a munkára kötelezés ellen tiltakoztak, azt igazságtalanságnak nevezve.

„A francia–perui diák, Cristina Falconi 2021 márciusában fejezi be a kurzusait. Azt mondta a Le Devoirnak , hogy azon gondolkodik, elhagyja Kanadát” – olvasható az egyik kanadai lapban.

A québeci ellenzéki pártok ugyanakkor arra szólítják fel a diákokat és az ideiglenesen Kanadában tartózkodó külföldi munkavállalókat, hogy ne adják fel a harcot a kormánnyal szemben, küzdjenek, hogy megnyerjék ügyüket. „A PEQ-reformok rontják Quebec nemzetközi hírnevét, miközben kiélezett a verseny a külföldi hallgatókért” – írta a Twitteren Christine St-Pierre liberális képviselő.

Címlapfotó: Québec városa (Forrás: Wikipédia)

 

Ajánljuk még