logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Több mint 800 ezer nem amerikai állampolgár szavazhat majd a New York-i önkormányzati választásokon

| Szerző: hirado.hu
New Yorknak 2023-tól külön szavazólapokat kell majd nyomtatnia a városi választásokhoz, mivel a nem amerikai állampolgárok az általános és az elnökválasztáson továbbra sem szavazhatnak.

Az új törvény azonban nem más, mint egy országos törekvés része, amelynek célja az állampolgárság fogalmának elmosása, így a nem amerikai állampolgárok szavazati lehetőségének megteremtése mindenhol, és minden tisztségre vonatkozóan – írja a National Review konzervatív amerikai lap.

A „woke” baloldal átírná a választási szabályokat

Az úgynevezett „felébredt” (woke) baloldal folyamatosan feszegeti a szavazás szabályainak korlátait: 2019-ben a képviselőház demokrata többsége megszavazta, hogy a szövetségi választójogi korhatárt 18-ról 16 évre csökkentsék. Ezen a héten a szenátusban ülő demokraták egy olyan törvényjavaslatot próbálnak keresztülvinni, amely központosítaná a választásokat, úgy, hogy az államoktól elvenné a jogot, miszerint maguk határozzák meg a saját szavazási rendszerüket. Fentiek indoklására Eric Swalwell kaliforniai demokrata képviselő az MSNBC-nek azt mondta a múlt héten, ha a republikánusok nyernek a novemberi félidős választásokon, „a szavazásnak, ahogyan eddig ismertük, vége lesz az Egyesült Államokban”.

Ydanis Rodríguez volt tanácsos, jelenleg a New York-i Közlekedési Minisztérium biztosa, aki a Dominikai Köztársaságból vándorolt be, támogatta a New York-i törvényt. Indoklásként úgy fogalmazott, ha a nem amerikai állampolgárok „úgy fizetik az adókat, ahogyan én tettem, amikor zöldkártyám volt, akkor jogot kell adni nekik, hogy megválaszthassák helyi vezetőiket”.

A terv támogatói abban bíznak, hogy a New York-i példa elősegíti a célt, hogy az illegális bevándorlókra is kiterjesszék a jogokat.

Csakhogy, még a radikális San Franciscóban is a szavazók csupán 54 százaléka hagyta jóvá 2016-ban azt az intézkedést, amely szavazati jogot biztosítana a nem amerikai állampolgároknak az iskolaszéki választásokon.

Komoly alkotmányos kérdéseket vet fel a javaslat

New York állam alkotmánya azt egyértelműen kimondja, hogy minden 18. életévét betöltött állampolgár jogosult szavazni, azonban a nem amerikai állampolgárok szavazati jogáról nem esik szó, így a bírák megkövetelhetik, hogy ezt a jogot tegyék egyértelművé az állami alkotmány módosításával. Hivatali ideje alatt Bill de Blaiso korábbi polgármester is elismerte, hogy az elképzelés komoly jogi kérdéseket vet fel, ezért inkább azt az irányt tartotta helyesebbnek, amely az állampolgárság megszerzésének maximális ösztönzéséről szól.

Maga az ötlet meglehetősen vékony jég, tekintettel arra például, hogy Queens vagy Bronx egyes részein a lakosság több mint 50 százalékát külföldi állampolgárok teszik ki, és ez kérdésessé teheti egyes városi tanácsi választások legitimitását.

Ráadásul egy 2016-ban történt incidens során, a demokrata Alan Schulkint, a New York-i választási bizottság biztosát videóra vették egy partin, ahol megerősítette a választási csalás létezését, mint fogalmazott, „bizonyos környékeken buszokkal viszik az embereket szavazni, a buszok szavazóhelyiségről szavazóhelyiségre járnak”. Schulkint de Blasio akkor lemondásra kényszerítette, mert, mint fogalmazott, „teljesen az ellenkezőjét mondta annak, mint amit valakinek a választási bizottságban kellene mondania”.

Tekintettel arra, hogy a nem amerikai állampolgárok 80 százaléka demokratapárti, Al Franken 2008-as minnesotai szenátusi választáson aratott 312 szavazatos győzelmét a ezen szavazatok döntően befolyásolhatták, és jelentősége nem volt kicsi, sőt: szenátorként Franken adta le a 60. szavazatot, amely szavazat óriási szükség volt az Obamacare törvénybe iktatásához.

Marco Rubio floridai szenátort törvényjavaslatot terjesztett elő, amely megtiltaná az amerikai adófizetők pénzéből nyújtott szövetségi támogatást azoknak az államoknak és településeknek, amelyek lehetővé teszik a külföldiek számára a szavazást.

A címlapfotón Bill de Blasio, volt New York-i főpolgármester 2019. áprilisában (Fotó: EPA/JUSTIN LANE)

 

Ajánljuk még