logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kim Dzsongun megtekintett egy hiperszonikus rakétatesztet

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség szerdán megerősítette a Phenjan legutóbbi, hiperszonikus rakétával végrehajtott kísérletéről szóló hírt, a bejelentés szerint a keddi fellövésen jelen volt Kim Dzsongun észak-koreai vezető is.

A hiperszonikus rakétákat gyakran forradalmi újításként emlegetik, mert viszonylag alacsony magasságban repülnek, és a hangsebesség ötszörösét képesek elérni, azaz óránként nagyjából 6200 kilométert tudnak megtenni. Elfogásuk éppen ezért igen nehéz a légvédelmi rendszerek számára.

Elemzők a héten arra figyelmeztettek, hogy a legújabb rakétakísérletek arra utalnak, hogy Észak-Korea rohamléptekben igyekszik modernizálni hadseregét. A hiperszonikus rakéták fejlesztése valóban szerepel a tavaly elfogadott, az állam védelmi kapacitásait erősíteni hivatott ötéves terv céljai között.

Kapcsolódó tartalom

Dél-Korea és Japán kedden adott hírt a legutóbbi rakétakísérletről.

Az Egyesült Államok arra figyelmeztette Észak-Koreát, hagyjon fel a provokációval és kezdjen tárgyalásokba a nukleáris programjáról.

Az Európai Unió külügyi szolgálata (EKSZ) szóvivője útján közzétett közleményében szintén arra szólította fel Észak-Koreát, hogy tegyen eleget az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai szerinti kötelezettségeinek, és tartózkodjon minden olyan intézkedéstől, amely aláássa a diplomácia és a párbeszéd folytatását célzó törekvéseket.

Észak-Korea január 5-én és 11-én lőtt ki rakétát a tengerbe keleti irányban. A KCNA tavaly szeptemberben jelentette hiperszonikus rakéták első kísérleti kilövését.

Ajánljuk még