logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Marco Zanni a Kossuth Rádiónak: Egyre nagyobb figyelmet kell fordítani a kultúránk és hagyományaink védelmére

Az Európai Parlament hangos vitával zárta a 2021-es évet. Ez a vita egy komoly felzúdulás jele volt, a hátterében pedig a már többször tárgyalt nyelvpolitikai tervezet áll, amely szakzsargonban, inkluzív nyelvezetet írt volna elő az intézmények számára. Magyarán, bizonyos kifejezéseket megtiltott volna. Köztük a nemi hovatartozásra utaló névmásokat. Az Európai Parlament Identitás és Demokrácia frakciójának vezetője a tervezet nyilvánosságra kerülése után hangosan tiltakozott, a vitához is hozzászólt. Marco Zanni, aki egyben az olasz Liga európai parlamenti küldöttségének vezetője interjút adott a Kossuth Rádió Európai idő című műsorának.

 

A beszélgetést itt hallgathatja vissza:

 

– Kiszivárgott egy európai bizottsági tervezet a befogadó nyelvezetről még tavaly az év vége felé. Ön is kommentálta a javaslatot. Viszont miután nyilvánosságra került, az Európai bizottság visszavonta a dokumentumot, amelyet Dalli biztos asszony jegyzett. Szóval miután visszavonták, akár úgy is vehetjük, mintha mégsem történt volna, nem is léteznének ilyen tervek, amelyek gyakorlatilag megtiltanák bizonyos kifejezések, például a karácsony, vagy egyes keresztény nevek használatát?

– Nem, viszont nagyszerű dolog volt látni azt az erős reakciót, amelyet kiváltott elsősorban az európaiakból, a mi választóinkból, másfelől pedig az európai politikusok többségéből. Ezt egy jó jelnek tekinthetjük. Ugyanakkor, amire ez az európai bizottsági intézkedési terv rámutatott az az, hogy létezik a törekvés baloldali csoportok részéről az összes európai intézményen belül, hogy megerősítsék és keresztülvigyék ezt a rendkívül veszélyes ideológiát, és propagandát. Ez nem segíti elő azt, hogy az uniónk befogadóbb legyen, hanem egyszerűen el akarja törölni azt, ami a mi sajátunk, ami része a kultúránknak, a mi közös európai kultúránknak. Ez pedig nagyon veszélyes dolog, és ez egy rossz előjele annak, hogy az Európai Unió milyen irányba tart ilyen témákat illetően. Megmutatja azt is, hogy egyre nagyobb figyelmet kell fordítani a kultúránk és hagyományaink védelmére. Emellett biztosítani kell azt, hogy a sokféleséget a szó igazi értelmében tiszteletben tartják, ugyanis azzal mindenki tisztában van, hogy közös gyökereink vannak, van közös történelmünk, de ezzel egy időben azt is szem előtt kell tartani, hogy az Európai Unió 27 különböző országból áll, különböző prioritásokkal – szóval közös kultúra különböző prioritásokkal – és ezeket nem lehet összeolvasztani a baloldali propaganda eszközével, márpedig törvényeken, vagy adminisztratív intézkedéseken keresztül.

– Talán pontosan ezek miatt a széles és igen hangos reakciók miatt, ezúttal nem fordulhatott elő, hogy az említett tervezett kritikáját megbélyegezzék, és homofóbnak, rasszistának és hasonlóknak mondják, pontosan emiatt a hangos felzúdulás miatt. Amit ugyanis nagyon gyakran érzékelni az az, hogy ha valaki egy konzervatív témát felvet vagy konzervatív álláspontot hangoztat, az rögtön megkapja a homofób, rasszista, idegengyűlölő jelzőt.

– Igen, a múltban mindig ez történt, viszont most – én úgy gondolom –, megfigyelhetjük az emberek egyre erőteljesebb reakcióit a kísérletekkel szemben, amelyek a kultúránk eltörlésére vonatkoznak. Szóval ezek arra kényszerítenek bizonyos csoportokat az Európai Parlamentben, bizonyos európai parlamenti pártokat is, hogy álljanak az emberek kérése mögé. Tehát a nyomás, ami polgáraink felől érkezik, hogy a kultúrát és tradíciót meg kell védeni a törekvésekkel szemben…szóval ez a nyomás arra kényszerít, mondjuk úgy, korábban konzervatív pártokat – például az Európai Néppártot –, hogy ilyen témákban ne kövessék a baloldalt, és térjenek vissza arra az útra, hogy kiállnak amellett, aminek védelmét a polgárok kérik. Az pedig nagyon kedvező dolog, hogy az emberek felől érkező nyomás arra készteti az ideológiát támogatókat, hogy ne nevezzék rasszistának, kirekesztőnek, ne illessék egyéb negatív jelzőkkel a többséget. Ugyanis most ez történt, az Európai Bizottság befogadó nyelvezetről szóló javaslata körüli ügyben. Decemberben az Európai Parlamentben tartott plenáris vitában a képviselők többsége védelmébe vette a kultúránkat és hagyományainkat, sőt, sok képviselő nem ehhez a témához tartott hozzászólását is úgy zárta, hogy „Boldog karácsonyt” vagy más hagyományos karácsonyi köszöntéssel. Nagyon pozitív volt ezt látni, ami az emberek nyomására történt meg, hogy bizonyos politikai erőket arra lehetett késztetni, ne kövessék a baloldalt egy ilyen veszélyes ideológiát tekintve.

Az interjú folytatását vasárnap a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában hallhatják.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még