logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Fizetés nélkül távoztak az étteremből, majd elütötték az utánuk rohanó üzletvezetőt – VIDEÓ

| Szerző: hirado.hu
Fizetés nélkül rohant ki egy pár a kaliforniai étteremből, amikor az üzletvezető utánuk iramodott. A nem egészen 30 ezer forintos számla elől menekülő párost még a parkolóban utolérte, azonban azok egyszerűen áthajtottak rajta.

 

Az esetről sokkoló felvételt rögzített az étterem biztonsági kamerája, amin jól látni, hogy a menekülő tolvajok nem gondolva az esetleges következményekre, elütik az őket feltartóztatni próbáló üzletvezetőt.

„Az üzletvezető kiment, hogy letakarítsa az asztalt, de a fekete tárca üres volt” – nyilatkozta az étterem egyik pincére. „Ekkor látta, hogy elhajtanak az autójukkal”. Ezután azt is elmondta, hogy főnöke a szénabálából épített kerítésen keresztülugorva, sikeresen a bűnözők autója elé állt, és szembesítette őket a kifizetetlen számlával.

A férfi, aki vezette az autót, egyszer figyelmeztette a menedzsert, hogy álljon félre, de miután az nem volt hajlandó engedelmeskedni a követelésnek, egyszerűen áthajtott rajta. Az üzletvezető kisebb karcolásokkal megúszta a gázolást.

A rendőrség jelenleg is nyomoz az ügyben.

Ajánljuk még