logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A fiatal nők sírva kértek segítséget, amikor a migránsok csoportosan zaklatták őket Milánóban

Csoportosan zaklattak nőket arab férfiak szilveszter éjjel Milánó központjában. Néhány nappal ezelőtt jelent meg erről hír az olasz sajtóban, azóta több telefonos felvétel is felkerült az internetre. Pénteken már magas rangú politikusok, például Matteo Salvini volt belügyminiszter is megszólalt az ügyben. Mindenki elfogadhatatlannak tartja, ami történt, és azt ígéri, hogy nem úszhatják meg büntetés nélkül a támadók. Mégis úgy tűnik, hogy saját kárából sem tanult Nyugat-Európa az elmúlt 5 évben, hiszen ugyanez történt 2016 szilveszterén Kölnben – közölte az M1 Híradója.

Egymásba kapaszkodott két fiatal nő, miközben a főként közel-keleti férfiakból álló tömeg a kordonhoz szorítja őket. A felvételek, amelyeken ezt látni, szilveszterkor, nem sokkal éjfél után készültek a milánói dóm előtti téren.

Egyedül egy kék kabátot viselő fiú próbálta meg visszaszorítani a tömeget, miközben a lányok sírva kértek segítséget. Ennek ellenére még sokáig zaklatták, fogdosták őket – mint az egyik áldozat később elmondta, volt, amikor 15 ember kezét érezte magán egyszerre.

A két nő kijutott a tömeg szélére, a rendőrök védelmébe, akik gumibottal állították meg üldözőiket.

De nem a két német turista volt a migránsok zaklatásának egyedüli áldozata. Szilveszterkor még több mint tucatnyi hasonló támadás történt.

Egy másik felvételen egy piros kabátot viselő lány látható, amint őt is körbeveszi egy bevándorló-csoport. Az afrikai és közel-keleti férfiak folyamatosan fogdosták és lökdösték az áldozatot, aki először azt hitte, ki akarják rabolni.

Kapcsolódó tartalom

Ám a zaklatók azután sem engedték elmenni, hogy odaadta a táskáját. Végül a tömegből a lassan reagáló rendőrök mentették ki, akik egyébként részben éppen azért voltak az utcákon, hogy a járványügyi korlátozások szerint megakadályozzák a nagyobb utcai csoportosulásokat.

A Milánóban történtek kísértetiesen hasonlítanak a kölni fekete szilveszterre.

2015 utolsó napján a dóm előtt ünneplő tömegben támadtak nőkre arab és afrikai kinézetű férfiak. Az ezerfős csoport tagjai szexuálisan bántalmazták őket, sokukat megverték és ki is rabolták. Összesen több mint ezer nő tett feljelentést az ügyben.

„A két esetet összeköti az is, hogy a hatóságok Kölnben és Milánóban is erélytelenül reagáltak a kialakult helyzetre. A baj megtörténte után pedig a politikai vezetés igyekezett tompítani a botrányt” – mondta az M1-nek Georg Spöttle, a Nézőpont Intézet elemzője.

„Még Lombardia térség belbiztonsági minisztere is élesen bírálta mind a rendőrséget, mind pedig a zöldpárti polgármestert, aki ugye napokig nem is szólalt fel ebben az ügyben, tehát itt is igyekeztek ugyanúgy mint Németországban eltusolni, és nyilvánvaló ugye most robbant a botrány, hogy tizenkilencen már feljelentést tettek, közülük ketten Németországban, és kiderült az is, hogy a rendőrség nem állt a helyzet magaslatán” – fogalmazott az elemző.

Az olasz politikai élet számos szereplője, köztük Matteo Salvini volt belügyminiszter is azt ígérte: nem hagyják, hogy a migránsok büntetlenül megússzák a támadásokat. Számos olasz hírportál és weboldal pedig kimondottan azért közölte a felvételeket, hogy az olvasók bevonásával segítse a tettesek azonosítását.

Kiemelt kép: Illusztráció

Ajánljuk még