logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

„Ez egy reklám a bűnözőknek” – halálra rémültek New Yorkban Soros ügyészkatonájának irányelvei miatt

| Szerző: hirado.hu
Fegyveres rablásért egy év? A drogkereskedelem nem súlyos bűncselekmény? A börtönbüntetés legyen az „utolsó lehetőség”? – ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tesznek fel New York halálra rémült tisztviselői és polgárai, miután a Soros György által támogatott manhattani kerületi ügyész új, woke irányelvei nyilvánosságra kerültek. Sokak szerint a Nagy Almában ezentúl a bűnözők álmai válhatnak valóra.

A kritikák kereszttüzébe került a Soros György által támogatott Alvin Bragg manhattani kerületi ügyész a bűnözéssel kapcsolatos megdöbbentően engedékeny álláspontja miatt, amelyet hétfőn, kevesebb mint 48 órával Eric Adams frissen megválasztott polgármester hivatalba lépése után hozott nyilvánosságra – számolt be róla a Daily Mail.

New York fő kerületének újonnan kinevezett ügyésze hosszú üzenetet küldött munkatársainak, amelyben bejelentette, hogy nem törekszik a halálos ítéletek meghozatalára, ezt akkor mérlegeli, ha a bűnözők gyilkosságot követtek el vagy azon kevés más bűncselekményben bűnösek, amelyeket elég súlyosnak tart.

Átfogó változtatásaival Bragg arra ösztönzi az ügyészeket, hogy hagyjanak fel a fegyveres rablás vádjával, és ehelyett a gyanúsítottakat csak lopással vádolják – vagyis egy „szimpla” vétséggel, amely legfeljebb egy év börtönbüntetést von maga után – még akkor is, ha felfegyverkezett bűncselekményről van szó, amely nem hordozta magában a „valódi fizikai sérülés veszélyét”.

Az új irányelvek szerint a betöréses lopásokért enyhébb büntetés jár, ha a rabló olyan tárolóegységből vagy kültéri ingatlanból lop, amely nem kapcsolódik állandó lakhelyhez, míg az olyan bűncselekményeket, mint a prostitúció, a fegyvertartás (a lőfegyverek kivételével) és a marihuána birtoklása, egyáltalán nem fogják büntetni.

A progresszív kerületi ügyész víziója alapján a kábítószer-kereskedők ellen nem indítanak büntetőeljárást súlyos bűncselekmény miatt, hacsak nem követnek el más bűncselekményeket is. Továbbá az elítélésüknél a börtönbüntetésnek az „utolsó lehetőségnek” kell lennie – annak ellenére, hogy egyre több erőszakos bűncselekményt követnek el New York utcáin a börtönből idő előtt szabadult visszaeső bűnözők.

Bragg nyilvánosságra hozott üzenetében az áll, hogy „alternatívákat” keresne a börtönbüntetésre, és egyes bűncselekményeket szerinte vissza kellene minősíteni vétséggé, hogy az elkövetők megúszhassák az őrizetet. Ez sokkolta azokat, akik Eric Adamsre szavaztak, mert az új polgármester azt ígérte, hogy kemény kézzel lecsap a város egyre súlyosbodó bűnözési problémájára.

Névjegykártyát a bűnözőknek?

A rendőrségi szakszervezetek, a New York-i republikánusok és a dühös lakosok döbbenten állnak a nyilvánosságra hozott új megközelítés előtt, és attól tartanak, hogy a bűnözés sújtotta város ugyanarra a sorsra jut, mint a nyugati part más, progresszív vezetésű települései, amelyeket az utóbbi időben fosztogatások és gyilkosságok sora sújt.

Miért nem ad Bragg egyszerűen névjegykártyákat a drogdílereknek, hogy mindenki tudja, szabadon üzérkedhetnek? Akkor már legyen rajta a nyitvatartásuk és szolgáltatási díjuk is” – közölte gúnyosan Paul DiGiacomo, a Nyomozók Alapítványának elnöke szerdai nyilatkozatában.

Hozzátette, Alvin Bragg üzenete a munkatársainak, amelyben pontosítja az ügyészségi politikáját, több bűnözést és több lövöldözést eredményez.

Ahol drogok vannak, ott fegyverek is vannak. Bragg rendőrré, bíróvá és esküdté tette magát egy személyben

– hangsúlyozta.

Curtis Sliwa republikánus polgármesterjelölt, akit Eric Adams elsöprő fölénnyel győzött le a választáson, szerdán a Daily Mailnek azt mondta: „Ez egy reklám a bűnözőknek. Gyertek Manhattanbe!

Egy korábbi megjelenése során Sliwa úgy fogalmazott, hogy az új kerületi ügyész teret nyit a bűnözők számára, ezért Adamsnek, aki azt ígérte, hogy keményen fellép a bűnözés ellen, meg kell akadályoznia Bragg törekvéseit.

Az egyik legnagyobb, 24 ezer tagú rendőrszakszervezet elnöke, Patrick J. Lynch úgy reagált, hogy komoly aggályaik vannak az új ügyészi állásponttal kapcsolatban.

Már így is túl sokan vannak, akik azt hiszik, hogy bűncselekményeket követhetnek el, ellenállhatnak a letartóztatásnak, akadályozhatják a rendőrök munkáját, és ennek semmilyen következménye nem lesz” – emelte ki.

Nick Langworthy, a New York-i Republikánus Párt elnöke szintén aggodalommal fogadta Bragg politikáját.

Ez a politika teljes őrültség egy Soros György által finanszírozott, woke ügyész részéről, aki még több bűnözésnek és káosznak nyit utat New Yorkban

– fogalmazott. Hozzátette: ez, a készpénzes óvadék demokraták által támogatott megszüntetése mellett halálos következményekkel jár majd, valamint még több lakost, vállalkozót és turistát fog elüldözni. „Komoly emlékeztető ez arra, hogy a választásoknak következményei vannak” – nyilatkozta a Daily Mailnek.

New York már így is fuldoklik az erőszakban

A rendőrség által közzétett legfrissebb bűnügyi statisztikák azt mutatják, hogy a bűnözés az új évben tovább emelkedett. A tavalyihoz képest a december 27-e és január 2-a közötti héten 38 százalékkal ugrott meg a súlyos bűncselekmények száma.

Kevesebb gyilkosság történt ebben az időszakban – öt a tavalyi tízzel szemben ugyanebben az időszakban –, de a súlyos lopások 84 százalékkal, a nemi erőszak 35 százalékkal, a rablás pedig 21 százalékkal emelkedett.

A bűnözés csak mintegy két százalékkal nőtt a két évvel ezelőttihez képest, de 15 százalékkal magasabb, mint az elmúlt évtizedben.

Soros György szervezete emelte fel

Bragg megválasztása részben annak köszönhető, hogy kampányát egy politikai akcióbizottságon keresztül finanszírozták, melynek Soros György egymillió dollárt adományozott. A magyar származású spekuláns már dollármilliókat juttatott más progresszív kerületi ügyészek sikeres kampányaiba is szerte az országban – emeli ki a Daily Mail.

A Nyílt Társadalom Alapítványok képviselője, aki egyben az egyik leglelkesebb demokrata támogató az Egyesült Államokban, leginkább arról ismert a tengerentúlon, hogy Bill Clinton és Barack Obama elnököknek is adományozott, de pénzt pumpált a büntető igazságszolgáltatási rendszer átalakítására irányuló szélsőbaloldali erőfeszítésekbe is, amelyek a kritikusok szerint törvények nélküli, vadnyugati Amerikát hoznak létre.

Az általa támogatottak között van Kim Foxx, a chicagói Cook megye államügyésze is, akinek a tevékenységi területén harminc éve nem tapasztalt mértékben emelkedtek a gyilkosságok.

A Daily Mail kiemeli, Soros 2020-ban kétmillió dollárt adományozott egy olyan pártnak, amely Foxxot támogatta az újraválasztási kampányában. Az ügyész győzött, és azóta halasztott büntetőeljárásokat, és enyhe büntetéssel kecsegtető alkukat ajánl a bűnözőknek.

Tavaly több emberölés történt Chicagóban, mint 1994 óta bármelyik évben, míg egyedül Cook megyében, Foxx körzetében idén több mint ezer gyilkosságot követtek el.

Kapcsolódó tartalom

Soros Foxx újraválasztási kampányát az illinois-i igazságszolgáltatási és közbiztonsági akcióbizottságon keresztül támogatta, amely több mint 500 ezer dollárt költött arra, hogy kompromittálja az ügyész egyik kihívóját.

Ez a minta egyáltalán nem egyedülálló, az ország más részein is megfigyelhető. A milliárdos olyan politikai akcióbizottságokat pénzel, amelyek George Gascón Los Angeles-i kerületi ügyészt támogatják, akit széles körben elítélnek az Egyesült Államokban, amiért nem lép fel a bolti tolvajok és az erőszakos bűnözők ellen.

A támogatások kedvezményezettjeinek listája itt még korántsem ér véget: a The New York Post szerint Soros 1,7 millió dollárt adományozott Larry Krasner philadelphiai kerületi ügyész kampányának is.

A lap azt állítja a tőzsdespekuláns olyan további politikai akcióbizottságoknak juttatott pénzt, amelyek a republikánus államokban támogatják a demokrata ügyészeket és politikusokat.

Republikánus szakértők szerint most már vér tapad Soros György kezéhez

olyan ártatlan emberek haláláért, mint akiket a waukesha-i karácsonyi felvonuláson ölt meg Darrell Brooks, egy köztörvényes bűnöző, aki napokkal korábban más erőszakos bűncselekmények miatt szabadult a progresszív kerületi ügyész által kiszabott csekély óvadék ellenében a börtönből.

A Daily Mail információi szerint Soros 2016-ban hárommillió dollárt pumpált hét helyi kerületi ügyész kampányába, köztük louisianai, mississippi, új-mexikói és texasi választások jelöltjeinek győzelmének reményében.

Káoszba taszítják az amerikai városokat Soros ügyészkatonái

Tom Cotton amerikai szenátor szerint „szörnyű árat fizettek az őrült politikákért” azok az amerikai városok és települések, amelyeknek ügyészségi bázisain teret nyertek a Soros György-féle hálózathoz kötődő progresszív-radikális baloldaliak.

A Real Clear Politics portálon megjelent kommentárjában a politikus azt írta: a „Soros-ügyészek” visszautasítják a bűncselekmények és vétségek széles spektrumára, egyebek között a bolti lopásokra vagy a kábítószer-kereskedelemre vonatkozó törvényeket. Példaként kiemelte, hogy

  • Chicagóban a Cook megyei államügyész, Kim Foxx elérte, hogy az ezer dollár alatti lopás büntetlenül maradjon,
  • Manhattanben Cyrus Vance Jr. kerületi ügyész nem hajlandó érvényre juttatni a prostitúció visszaszorításáért megalkotott törvényeket,
  • Marilyn Mosby államügyész Baltimore-ban egyoldalúan vetett véget a kábítószer-ellenes háborúnak, és „az amerikai történelem legsúlyosabb drogválsága kellős közepén” nem hajlandó vádat emelni a drogkereskedők ellen,
  • George Gascon Los Angeles-i kerületi ügyész egy időre felhagyott a béke megzavarása és a büntetőjogi fenyegetés ellen hozott törvények betartatásával is, ahogy a letartóztatásoknak való ellenállás sem büntetendő.

Címlapfotó: Twitter/Alvin Bragg

Ajánljuk még