logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Német tartományi miniszter: A „magyarlengyelezés” az együttműködést veszélyezteti

| Szerző: hirado.hu
Németországnak vissza kellene térnie a Nyugat és Kelet, valamint a nagy és kis tagállamok közötti közvetítői szerephez, ahogyan azt régen Helmut Kohl szövetségi kancellár tette, most pedig Emmanuel Macron francia elnök teszi – olvasható a Frankfurter Allgemeine Zeitungban.

A lap szerint a lengyel és a magyar kormány által hozott egyes intézkedések ellentmondanak a jogállamiságról alkotott nyugati elképzeléseknek, ugyanakkor egyre világosabban látszik az is: a tagállamok úgy rendelkeznek közös értékrenddel, hogy az értékeket nem egységes szemlélet alapján határozták meg. A Frankfurter Allgemeine Zeitung leszögezi azt is, hogy az elmúlt években tapasztalt Lengyelország és Magyarország elleni fellépések nem felelnek meg az együttműködés szellemének, és mérgezően hatnak az EU belső kohéziójára.

A cikk kiemeli, hogy

Németországnak vissza kellene térnie a Nyugat és Kelet, valamint a nagy és kis tagállamok közötti közvetítői szerephez, ahogy régen tette ezt Helmut Kohl, most pedig Emmanuel Macron.

A lap emlékeztetett: a francia államfő nemrég meglátogatta Orbán Viktor miniszterelnököt, mivel felismerte, hogy az összes tagállam egysége nélkül a további integráció kudarcra van ítélve. A cikk arra is felhívja a figyelmet, hogy az európai egyesülés nem az európai identitások és értékek összeolvasztására jött létre, hanem a szuverén államok közötti együttműködés és a kölcsönös előnyök érdekében. A fiatal tagállamok arra emlékeztetik az európai közösséget, hogy az „egység a sokféleségben” nem jelenti a sokféleség egyesítését.

Hasonló véleményen van Lucia Puttrich, Hessen tartomány szövetségi és európai uniós ügyekért felelős minisztere is, aki ugyancsak a Frankfurter Allgemeine Zeitungban beszélt arról, hogy Magyarország és Lengyelország állandó ostorozása, a belügyeikbe való megállás nélküli beavatkozás, csak ellenérzéseket szül az EU irányába.

Pedig egy uniós szerződés módosításához a nemzeti parlamentek jóváhagyása is szükséges. Így tehát a „magyarlengyelezés” éppen az európai országok szorosabb együttműködését veszélyezteti.

A miniszter azonban nem ment el szó nélkül szűkebb hazája, Németország politikája mellett sem. Az új, baloldali német kormány kioktató hangneme ugyanis köszönőviszonyban sincs azzal a kifinomult, a Kelet és Nyugat között folyamatosan az együttműködést kereső stílussal, amit egykor Helmuth Kohl képviselt. „Pedig ideje lenne tudomásul venni, hogy Európa egy sokszínű kontinens, ahol eltérő hagyományok és identitások vannak. Azok a törekvések, amelyek ezt az adottságot akarják megsemmisíteni, egyszerűen zsákutcába vezetik az EU-t.”

A címlapfotón Lucia Puttrich (Forrás: Facebook) 

Ajánljuk még