Kalifornia tönkrement, de nincs halálra ítélve – fogalmaz Joel Kotkin, a kaliforniai Orange-ban található Chapman Egyetem városi jövőkutatással foglalkozó elnöki ösztöndíjasa, a Claremont Intézet amerikai életmóddal foglalkozó központjának washingtoni munkatársa a National Review amerikai konzervatív lap hasábjain. Kotkin új könyve 2020 májusában jelent meg, A neofeudalizmus eljövetele címmel.

Kaliforniára konzervatív oldalról valamiféle progresszív disztópiáként tekintenek, míg a demokraták egy jobb jövő jelképeként, egy új, környezetbarátabb, szociálisan igazságosabb gazdasági rend megtestesítőjeként üdvözlik.

Amíg a technológiai oligarchák hatalmas profitot, gazdagságot termelnek, addig Kalifornia adóügyi szempontból továbbra is tiszta marad, és a digitalizációra, állandó szórakozásra épülő gazdaság fejlődése megmarad. Ígéretes, kulcsfontosságú iparágak, mint az űrkutatás és az orvosbiológiai kutatás szintén jól teljesítenek. Ez eddig akár jól is hangozhatna.

Azonban a kaliforniai modellel van egy nagy probléma, ez pedig az, hogy a legtöbb kaliforniai számára nem működik.

Ők az Egyesült Államok megélhetési költségekkel kiigazított, legmagasabb szegénységi rátájától szenvednek. Wendell Cox demográfus rámutatott, hogy bár Kaliforniában található az ország négy legdrágább lakáspiaca közül három, a költségekkel korrigált mediánjövedelem mégis az egyik legalacsonyabb az összes állam közül. A világjárványból Kalifornia továbbra is lassabban épül fel, mint a többi állam, és jelenleg itt a legmagasabb a munkanélküliségi ráta. Hiába kaszált azonban a technológiai oligarchia rekordprofitot, és növelte soha nem látott mértékben vagyonát, munkalehetőségek szempontjából Kalifornia a második legrosszabb hely az összes állam közül.

Új gazdasági modell?

Gavin Newsom demokrata kormányzó most arra készül, hogy Kaliforniát a progresszív jövő modelljévé alakítsa. Bár Newsom bírálja a washingtoni plutokráciát, és azt állítja, hogy Kalifornia a társadalmi igazságosság modellje, Kotkin úgy fogalmaz, a számok azért adnak némi okot az elégedetlenségre. Kotkin a Bloomberg szakírójára hivatkozva jelzi, hogy az állam gazdasága a legjobb a világon, utalva a nagy technológiai cégek magas részvényárfolyamaira, a szárnyaló ingatlanárakra, és a hatalmas vagyongyarapodásra – viszont tény, hogy ez a jólét viszonylag keveseket érint. Más szerzők szerint köszönhetően az innovációnak és a tőkeforrásoknak, Kalifornia továbbra is uralni fogja a legtöbb kulcsfontosságú iparágat.

Önkéntesek ingyenes élelmiszercsomagokat osztanak Los Angelesben. A koronavírus-járvány miatt tovább nőtt a munkanélküliek száma az Egyesült Államokban, meghaladva a 22 milliót. A legtöbben, mintegy 600 ezren, Kaliforniában maradtak munka nélkül (Fotó: MTI/AP/Marcio Jose Sanchez)

Kotkin szerint Kalifornia sikerét egy újfajta gazdaság jelenti: ezt néhány nagyvállalat uralja, elit munkaerővel, jelentős szolgáltatásokkal, valamint olyan lakossággal, amely egyre inkább függ a vagyon újraelosztásától.

Ez egy kialakulóban lévő oligarchikus rendszer, amely bármennyire is szereti magát progresszívnek címkézni, inkább feudális, mint egalitárius, inkább hierarchikus, mint versenyképes, és nagyrészt ugyanazok a technológiai óriások finanszírozzák.

A legtöbb ember számára azonban az élet egyre nagyobb kihívást jelent. Lakásvásárlás szempontjából Kalifornia a második legmegfizethetetlenebb állam, csak Hawaii áll rosszabbul. Kaliforniában a legnagyobb a különbség a közép és felső bérek között az Egyesült Államokban,

az egyenlőtlenségek szintje pedig nagyobb, mint Mexikóban, és közelebb áll olyan közép-amerikai országokhoz, mint például Guatemala vagy Honduras,

és nem hasonlítható össze az olyan „progresszív” fejlett országokkal, mint Kanada és Norvégia. Az állami törvényhozási elemző iroda elemzése szerint a vagyon 20 százaléka a lakosság 2 százaléknak kezében van.

Megváltozott gazdaság

Ez az egyenlőtlenség tökéletesen mutatja az egykor figyelemre méltóan sokszínű, munkahelyekben gazdag gazdaság hanyatlását. Korábban a kulcsfontosságú ágazatok közé tartozott a repülőgépipar, az olajipar, a kereskedelem, a gyártás, az üzleti szolgáltatások, a mezőgazdaság, valamint a szoftverkészítés és a média. A Chapman Egyetem Marshall Toplansky és Ken Murphy (UC-Irvine) által jegyzett új kutatása szerint a kaliforniai munkahelyteremtési ráta az elmúlt három évtizedben messze elmaradt az olyan kulcsfontosságú versenytársaktól, mint Texas, Arizona, Florida, Washington, Nevada és Colorado.

Egy megfigyelő úgy fogalmazott, Kalifornia lehetővé tette a technológiai ipar, egy nagyrészt szabályozatlan ágazat felfutását, ezzel párhuzamosan azonban egyre károsabb korlátozásokat vezetett be a gazdaság többi részén, kiemelten az úgynevezett kékgalléros ágazatokra.

Kalifornia 1998 óta kétmillióból több mint 700 000 főt veszített el ezek közül, miközben Arizona, Nevada és Utah gyarapodott, és a nyugati hegyközi régió és a déli államok egy része pedig ipari erőközponttá vált.

Míg a technológiai cégek nagyrészt korlátlanul működhettek, más kaliforniai, ipari szennyezőknek tekintett cégeknek „krediteket” kell vásárolniuk a működéshez, emellett magas energiaárakkal, szigorú adó- és munkaügyi törvényekkel kell szembenézniük, amelyek rendkívül megnehezítik a versenyképes működést, feltéve, hogy a cég nincs monopolhelyzetben.

Kalifornia döntése, hogy az „éghajlatváltozás elleni háború” élére áll, azt eredményezte, hogy a feldolgozóipari ágazat a foglalkoztatás növekedése tekintetében az államok alsó felébe esett vissza, tavaly a 44. helyen állt, az új munkahelyek teremtése pedig az iparban, építőiparban szinte teljesen leállt.

A politikai döntéshozók az erős szakszervezeti alapon szerveződő helyi fosszilis tüzelőanyag-ipart gyakorlatilag a csőd szélére sodorták azzal, hogy inkább olyan országokból szerzik be az olajat, mint Szaúd-Arábia. A Los Angeles-i gazdaságfejlesztési társaság tanulmánya szerint ezek a diktátumok több mint 366 000 jól fizető, nagyrészt kékgalléros munkahelyet fenyegetnek.

A magas szintű gazdaságot fenyegető veszély

Ezzel párhuzamosan Kaliforniában kevesebb olyan professzionális üzleti szolgáltató munkahely jön létre, amely magas bért fizet. Toplansky és Murphy a BLS adatainak elemzése alapján megállapította, hogy az elmúlt három évtizedben Kalifornia elmaradt az országos átlagtól, és feleakkora ütemben nőtt, mint Texas, Washington állam, Utah, Florida és Colorado. Olyan kulcsfontosságú üzleti szolgáltató cégek, mint a Bechtel, a Jacobs, vagy a McKesson elvándorlása egyszerre testesítette meg, és gyorsította fel ezt a trendet.

És, hogy teljes legyen a kép, a legnagyobb válságot a rendkívül fontos innovációs ágazat visszaesése okozhatja. Tavaly a Tesla, a Hewlett Packard Enterprises és az Oracle is Texasba tette át székhelyét. A Bay Area technológiai dolgozóinak mintegy 40 százaléka szívesen költözne el egy olcsóbb régióba, és a vezető technológiai cégek szerint a világjárvány után a munkaerő nagy része, akiknek nagyjából 50 százaléka távolról, otthoni munkavégzéssel dolgozhat, olcsóbb és kevésbé zsúfolt területet keres majd, leginkább Texasban.

A Bay Area központi megyéiben az ország 40 év alatti milliárdosai közül gyakorlatilag mindenki itt él, vannak azonban arra utaló jelek, hogy ez nem sokáig marad így. Az induló vállalkozások aránya olyan versenyképes régiókban emelkedik, mint Arizona, Nevada, Texas és Észak-Karolina. Toplansky és Murphy megjegyzi, hogy az elmúlt 30 évben Kalifornia innovációs ágazata több más állam, így Utah és Washington innovációs ágazatához képest is lemaradt, és más államok is felzárkózhatnak.

Ráadásul a Twitter korábbi vezérigazgatója, Jack Dorsey is azt vetíti előre, hogy a varázslat, amely a cégeket és az embereket Kaliforniába vonzotta, lassan el fog múlni.

Elárulták a kaliforniai ígéretet

Kotkin szerint Kalifornia fellendülése a szórakoztatás, a kereskedelem, az építőipar, a repülőgépipar, és a félvezetőgyártás terén történelmi szempontból a lakosság nagy részének javára vált. Mára azonban az információs technológia fellendülése még a Szilícium-völgyben sem javítja az emberek többségének kilátásait. Két baloldali tudós, Manuel Pastor és Chris Brenner megjegyzi, hogy

a terület egykor az egyik legerősebben egyenlőségpárti volt az országban, a lehetőségek állama, sok bevándorló, különösen a kelet-ázsiaiak számára. Mára a Szilícium-völgy, mivel egyre több szupergazdagnak ad otthont, „széttöredezetté és megosztottá” vált, „a high-tech közösség pedig nagyrészt elszigetelődött”, különösen a munkásosztálytól.

Kotkin összegzése szerint a jelenlegi technológiai gazdaság, amely a szoftvereken, a közösségi médián és a hatalmas kockázati tőkebefektetéseken alapul, a legtöbb ember számára nem teremt magasabb életszínvonalat, miközben viszonylag kevesek számára hatalmas vagyonokat termel. A University of California Santa Cruz 2018-as tanulmánya szerint a völgyben az inflációval kiigazítva tíz munkahelyből kilenc ma már kevesebbet fizet, mint húsz évvel ezelőtt. Különösen hátrányos helyzetben vannak a technológiai cégek irodáinak takarítói, szakácsai, gyermekgondozói.

Mark Zuckerberg, a Facebook internetes közösségi portál társalapítója és elnök-vezérigazgatója (Fotó: MTI/EPA/John G. Mabanglo)

A United Way felmérése szerint minden harmadik kaliforniai háztartás küzd az alapvető szükségletek kielégítésével – ez a latin-amerikai hátterű háztartások több mint felét érinti, minden ötödik afroamerikai háztartásból pedig kettőt jelent.

A nem állampolgár latinók több mint kétharmada, beleértve a papírok nélkül élőket is, a szegénységi küszöbön vagy az alatt él, miközben Kaliforniában az az elképzelés él, hogy törődnek a szegényekkel.

Mark Duggan, a Stanford és a Texasi Egyetem által az ország egymással versengő megaállamairól készített kutatás fő szerzője megjegyzi, „ezen a mérőszámon szó szerint mi vagyunk a legrosszabbak”.

Növekszik az elvándorlás Kaliforniából

A kaliforniai média és a tudományos intézményrendszer hajlamos elutasítani az „elvándorlás” tényét, azt konzervatív propagandának nevezve. Csakhogy a tények szerint 2000 óta több mint 2,4 millió ember költözött el Kaliforniából, ráadásul ez a folyamat gyorsul, 2014 és 2020 között a Kaliforniából történő belföldi elvándorlás az U.S. Census Bureau becslései szerint évi 46 000-ről 242 000-re nőtt.

Ez a csökkenés ráadásul nem elégedetlen öregek, vagy munkanélküliek elköltözését jelenti, hanem azon emberek számának gyors csökkenését, akik alapvetően azért érkeztek, hogy meggazdagodjanak. A 2012 és 2019 közötti IRS-adatok elemzése szerint a távozók mintegy 85 százaléka a 25 és 64 év közötti, legjobb kereseti korban van. 2019-ben a elköltözők legnagyobb része a 35-44 éves korosztályba tartozott, 27 százalékkal, 21 százalékuk pedig 55-64 korú.

Bár egyesek Kaliforniát egyfajta multikulturális példaképnek tekintik, a Kaliforniai Egyetem (Berkeley)  felmérése szerint az afroamerikaiak 58 százaléka gondolkodik az állam elhagyásán, ami magasabb, mint bármely más etnikai csoport esetében. Az ázsiaiak és a latinók 45 százaléka hasonló véleményt fogalmazott meg.

Kaliforniában a latino népesség 2010 és 2019 között az országos arány felével nőtt, míg az állam fekete lakossága 1 százalék alatt volt, jóval a 7,2 százalékos országos arány alatt, és még inkább a floridai és texasi arány alatt.

Kalifornia, amely egykor az ifjúsági kultúra szimbolikus fővárosa volt, a fiatal generáció szempontjából folyamatosan veszít vonzerejéből. A fiatalok egyre inkább a megfizethetőbb Dallast, Austint, Houstont és Denvert részesítik előnyben, a gyermekvállalás pedig drága, ráadásul úgy tűnik, kiment a divatból – fogalmaz Kotkin. A születési arány tekintetében Los Angeles és San Francisco az utolsó és az utolsó előtti helyen áll az ország 53 nagyvárosi területe közül.

Az oligarchikus progresszivizmus felemelkedése

A fenti történések, azaz a hatalmas vagyongyarapodás, a tömeges szegénység és a meggyengült középosztály furcsa egybeesése ráadásul egy olyan államban következtek be, amelyet a Biden-kormányzat modellként kíván kezelni. Nem sokkal Joe Biden hivatalba lépése után az LA Times vidáman azt írta, az új kormányzat törekszik rá, hogy „Amerikát újra Kaliforniává tegye”.

Azonban ez már nem a lehetőségek régi Kaliforniája, hanem egy egyre hierarchikusabb és egyenlőtlenebb hely.

Az állam a lehetőségek széles spektrumának támogatása helyett egyre inkább úgy kezeli az egyenlőtlenséget, hogy azt kínálja, amit Marx „proletár alamizsnazsákként” írt le:

lakbérszabályozás, lakhatási támogatások, ingyenes egészségügyi ellátás és egyéb nagylelkűség a gazdasági szempontból egyre inkább irreleváns tömegeknek. Michael Bernick, az állami foglalkoztatási fejlesztési osztály korábbi igazgatója mindezt úgy fogalmazta meg, hogy „Kalifornia nagy részén az állami politika által vezérelt kultúra a juttatások, és most már a garantált jövedelem kultúrája a foglalkoztatási stratégiával szemben”.

Ez látható az állami döntés mögött, hogy példátlan módon a szegényeknek és az évi 75 000 dollárnál kevesebbet kereső családoknak juttatásokat adnak, és furcsamód ennek a megközelítésnek a technológiai oligarchiák között sok támogatója van. Mark Zuckerberg, Pierre Omidyar, Elon Musk és Sam Altman, az Y Combinator alapítója mind a garantált alapjövedelem mellett állnak, és támogatják a lakbér, vagy az áram támogatását is. A számlát állítólag a mesterséges intelligenciából származó nyereségből állják.

Számos technológiai vezető úgy tekint a tömegekre, mint akik képtelenek életük javítására a digitalizált világban. Gregory Ferenstein 147 digitális cégalapítót megkérdezve arról számolt be, hogy a legtöbbjük szerint „a gazdasági jólét egyre nagyobb részét a nagyon tehetséges, vagy másként fogalmazva, a nagyon eredeti emberek egyre kisebb szelete fogja megtermelni, mindenki más támogatásokból és talán egy kis munkából él majd”.

A kaliforniaiak szerint a legjobb napok már mögöttük vannak

Kotkin kijelenti, hogy ez nem az amerikai álom, és különösen nem annak régi, kaliforniai változata. Ennek megtestesítőjét Pat Brownban, Kalifornia 1958 és 1966 közötti demokrata kormányzójában, a „felelős liberálisban” látja, aki kiépítette az állam kiterjedt úthálózatát, állami egyetemi és főiskolai rendszerét, és elősegítette a jól fizető munkahelyek létrejöttét olyan területeken, mint például az űrkutatás. Ma a kaliforniaiak közel kétharmada úgy véli, hogy az állam legjobb napjai már mögöttük vannak.

A Mark Zuckerbergnek, az ingatlanadókat emelő intézkedés legnagyobb támogatójának címzett levelükben különböző csoportok, köztük az állam fekete, spanyolajkú és ázsiai kereskedelmi kamarái megjegyezték:

„A Facebookkal ellentétben az éttermek, tisztítók, körömszalonok és más kisvállalkozások most nem tudnak működni, és sokan talán soha többé nem is fognak kinyitni. Az utolsó dolog, amire szükségük van, hogy egy milliárdos a társadalmi igazságosság hamis zászlaja alatt magasabb adókat erőltessen rájuk.”

Az erőltetett ütemű zöldpolitika kapcsán egy 200, prominens polgárjogi vezető által indított perben felvetődött, hogy a kaliforniai klímapolitika aránytalanul nagy kárt okozott a szegény és kisebbségi lakosságnak azzal, hogy megemelte a lakhatási és energiaárakat, valamint ellehetetlenítette a munkásfoglalkoztatást.

Teljesen automatizált luxuskommunizmus?

A jóléti kiadások, a nyugdíjak, az állami alkalmazottak élethosszig tartó egészségügyi ellátásával kapcsolatos félelem, hogy az 1 százaléknak, akik most az állam jövedelemadójának nagyjából a felét fizetik, nem lesznek mindig ilyen jó évei, és mivel a közép- és munkásosztály helyzete romlik, nehéz elképzelni, hogy honnan lesz pénz a burjánzó jóléti állam fenntartására.

Kotkin egy marxista barátja ezt úgy jellemzi, hogy „az ellentmondások fokozása”. Mivel Kalifornia a gazdagoktól függ a bevételek tekintetében, csak 2020-ban San Francisco három jelentős adóemelést fogadott el a technológiai és üzleti közösség viszonylatában. Sacramentóban is széles körben követelik a vagyonadó kivetését, és azt tervezik, hogy az embereket akkor is fizetniük kell, ha elhagyják az államot, valamint hogy megemelik a jövedelemadót is, amely amúgy már most is a legmagasabb az országban. A magas jövedelműek számára ez 54 százalékos adókulcsot jelentene.

Már most látható, mi lesz a tervek lehetséges hatása a magas jövedelműekre, olyan nagy hírű milliárdosok, mint Elon Musk és Larry Ellison már eltávoztak az államból. A kaliforniai gazdagok, akik bár régóta barátságban vannak a „progresszívekkel”, nem biztos, hogy elégedettek lesznek egy olyan, egyesek által „teljesen automatizált luxuskommunizmusnak” nevezett rendszer bevezetésével, amelyben mindenkit az utcára küldenének, és mindezt a leggazdagabbak súlyos adójából finanszíroznák.

Kalifornia és az amerikai jövő

Bár sok konzervatív talán szeretné leírni Kaliforniát, ez az állam azonban túl nagy és túl fontos ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjuk – fogalmaz Kotkin. Kalifornia alakítja a technológiai jövőt – még akkor is, ha az olyan vállalatok, mint az Apple, eladják örökségüket Kínának –, és kulturális befolyása felülmúlhatatlan.

Kétséges, hogy Texas vagy Arizona valaha is élvezni fogja azt a kreatív szinergiát, amely Kaliforniát mozgatta. Igazából Kína, nem pedig Texas lehet a technológiai jövő igazi nyertese.

Kotkin szerint elképzelhető, hogy a progresszív nyomásfokozás hatására kialakulhat egy centrista többség, ennek kulcsa az, hogy a megmaradt konzervatív és centrista szavazók új szövetséget építsenek ki az egyre inkább elidegenedő kisebbségek és az ezredfordulósok között, akik mindketten kevésbé megbízhatóan baloldaliak, mint azt általában feltételezik. Ezek a szavazók, akárcsak az amerikaiak bárhol máshol az országban, saját otthont akarnak, családot akarnak alapítani, vállalkozást akarnak indítani, és el akarják tartani magukat.

És bizonyára az is tény, hogy sokukat valószínűleg jobban aggasztja a középvezetői, gyári, energetikai és élelmiszeripari munkahelyek megszűnése, mint a játékok nemi semlegességének ellenőrzése. A változáshoz szükséges választói csoportok léteznek – zárja pozitív végkicsengéssel elemzését Kotkin.

Címlapfotó: Tim Cook, az Apple vezérigazgatója (Fotó: MTI/EPA/Apple Inc./Brooks Kraft)