logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Hónapok óta nem mutatkoztak, holtan találták a házaspárt

| Szerző: hirado.hu
Holtan találtak egy idős házaspárt írországi otthonukban. A szomszédok több hónapja nem látták egyiküket sem, ezért aggódni kezdtek.

A 81 éves Nicholas Smith és 79 éves felesége, Hilary Smith holttestét hétfőn találták meg egy ripperary-i házban – írja az Independent.

A vizsgálatok alapján kiderült, hogy a holttestek mintegy 18 hónapon át felfedezetlenül maradtak.

A szomszédok elmondása szerint 2020 végén látták őket utoljára, de a pár nagyon magának való volt, a koronavírus miatt pedig mindenki kevesebbet járt ki, ezért eleinte nem is tűnt fel az eltűnésük. Idővel azonban aggódni kezdtek a jólétük miatt, végül értesítették a hatóságokat, akik a ház átvizsgálásakor megtalálták a holttestüket.

„Körülbelül tíz éve költözhettek ide, mindvégig nagyon zárkózottak voltak” – mondta az egyik szomszéd.

A rendőrség vizsgálatot indított, erőszakos behatolás nyomát nem találták a házban. Még vizsgálják, hogy pontosan mi okozhatta a nyugdíjasok halálát, a feltételezések szerint koronavírus-fertőzésben vagy szén-monoxid-mérgezésben halhattak meg.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még