logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Gázválság Németországban: a lakosságra is terhelhetik a pluszkiadásokat

Kihirdették a földgázellátási válsághelyzet riasztási fokozatát Németországban. Robert Habeck német gazdasági miniszter elismerte: súlyos a helyzet, az ország ugyanis gázválságba került. Az M1-nek nyilatkozó szakértő szerint előfordulhat, hogy a németek a lakosságra terhelik a gázválságból eredő pluszkiadásokat, de az sem kizárt, hogy fogyasztókat kapcsolnak majd le a hálózatról – számolt be az M1 Híradója.

 

Németországban gázellátási zavar van, ezért szükséges ezt a vészhelyzeti tervet élesíteni – jelentette be csütörtökön a német gazdasági miniszter. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a berlini kormány kénytelen volt újraindítani a szénerőműveket, a nagyfogyasztókat pedig arra kérik: használjanak kevesebb gázt.

A német kormány elismeri, a helyzet súlyos: Németország gázválságba került, ezért azonnali takarékosságra szólították fel a lakosságot. Az emberek aggódnak.

Kicsit aggasztó a helyzet, mindenesetre. Meglátjuk, mi lesz. Nemsokára másik lakásba költözünk, ahol nem gázfűtés lesz, majd meglátjuk, kevesebb lesz-e a fizetnivalónk” – mondta az M1-nek egy berlini kisgyermekes anyuka.

Kapcsolódó tartalom

Csütörtökön hirdették ki a riasztási fokozat, miután az orosz Gazprom mintegy kétharmadával csökkentette a szállított földgázmennyiséget az Északi Áramlat 1 vezetéken. A német gáztározók telítettsége jelenleg nem éri el a 60 százalékot. A csökkentett szállítás miatt pedig esélyük sincs feltölteni a készleteket a téli fogyasztáshoz.

A német kormány megszólalásaiból úgy tűnik: nagy baj lehet az energiaellátásban.

A piac képes biztosítani a szükséges ellátást és a tárolóhelyeket mérsékelten feltölteni. De a mai lépést azért kell megtennünk, hogy a jelenlegi helyzet senkit ne ringasson hamis biztonságérzetbe – nyilatkozta Robert Habeck német gazdasági miniszter.

Az M1-nek nyilatkozó Hortay Olivér, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitika üzletágvezetője úgy látja: nem kizárt, hogy hamarosan a lakosságra terhelik a gázválságból eredő pluszkiadásokat. Hortay Olivér szerint az is előfordulhat, hogy fogyasztókat kapcsolnak majd le a hálózatról.

Kapcsolódó tartalom

Németország tavaly teljes energiaszükségletének mintegy 27 százalékát fedezte földgázból. Ennek több, mint a felét vásárolta Oroszországtól. A szállítmánycsökkentés viszont éves szinten mintegy 20 milliárd köbméteres kiesést jelenthet.

Dmitirij Peszkov, a Kreml szóvivője ugyanakkor azt jelezte, hogy Oroszország továbbra is megbízható üzleti partner, és minden szerződésben vállalt kötelezettségét teljesíteni fogja.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még