logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Több száz méteren húzta maga után a hatévest az iskolabusz

| Szerző: hirado.hu
A kisfiú megpróbált leszállni az iskolabuszról, azonban a hátizsákja beszorult a jármű ajtajába.

Egy hatéves iskolás fiút közel kétszáz méteren keresztül húzott maga után egy iskolabusz, miután táskájának pántja beakadt a jármű ajtajába, a sofőr pedig elhajtott. Az eset az amerikai állambeli Mainben történt – írja a People.

A fiú édesanyja, Athena Lavigne aki a buszmegállóban várt a fiára elmondta, rémülten nézte mi történik a fiával. A nő egyből elkezdett a busz után futni.

A fiam megpróbált leszállni, a sofőr pedig azonnal elindult” – nyilatkozott Athena Lavigne a helyi csatornának.  „A tüdőm legmélyéről kiabáltam. Csak azt akartam, hogy álljon meg. Nem hittem el, amikor fékezett, azt hittem, tovább fog vezetni. Örökkévalóságnak tűnt, félelmetes volt” – mondta az édesanya.

A 63 éves sofőr megállt, miután észrevette, hogy a fiú édesanyja a busz mellett futva próbálta megállítani a buszt, azonban Lavigne fiát már körülbelül 200 méteren keresztül húzta maga után – jelentette az Associated Press.

A rövidnadrágot és tornacipőt viselő fiút sérülései miatt a helyi kórházba szállították kivizsgálásra. Szerencsére jól van, azonban anyja elmondta, fia nagyon fél, és soha többé nem szeretne buszra szállni.

A kerület szóvivője szerint a buszsofőr nemrég kezdett új munkahelyén, mint iskolai buszsofőr. Az eset után azonban egy ideig nem végezheti munkáját.

A kerületi közlekedési igazgató a helyi csatornának elmondta, sofőrjeik legalább 40 órás képzésen vesznek részt, mielőtt a diákokat szállíthatnák. Ezenkívül a szokásos biztonsági eljárás megköveteli, hogy a sofőrök megvárják, amíg a gyerekek átkelnek az utcán, mielőtt bezárják az ajtókat és elhajtanak.

Ajánljuk még