logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Lépcső alatt rejtegették az elrabolt kislányt, aki két éve tűnt el

| Szerző: hirado.hu
Paislee Shultis négyéves volt, amikor eltűnését 2019. július 13-án bejelentették egy amerikai kisvárosban.

 

Paislee Shultis négyéves volt, amikor eltűnését 2019. július 13-án jelentették egy New York állambeli kisvárosban. A rendőrség az ügy kezdete óta azt gyanította, hogy biológiai szülei rabolták el, miután elveszítették a felügyeleti jogot, és a bíróság elvette tőlük a gyermekeiket, akik nevelőszülőkhöz kerültek. Paislee lánytestvére az elrablás idején iskolában volt – írja az NBC News.

A rendőrök többször is keresték a kislány a szüleinél, de minden alkalommal ellenállásba ütköztek. „Azt mondták nekünk, hogy a gyerek nincs ott, csak zaklatjuk a családot ”– mondta Joseph Sinagra rendőrfőkapitány.

A helyi hatóságok közlése szerint a rendőrök hétfőn egy megbízható információhoz jutottak, és a bejelentés alapján kaptak engedélyt a házkutatásra.

Ez az információ végül megadta nekünk a puzzle utolsó, hiányzó darabját, amely az elmúlt két és fél évben hiányzott” – mondta a rendőrfőnök. „Ez volt az az információ, amire szükségünk volt a házkutatási engedély megszerzéséhez, enélkül tegnap nem találtuk volna meg a gyereket.”

A rendőrök már több, mint egy órája tartózkodtak az épületben, amikor az egyik nyomozónak feltűnt az alagsorba vezető falépcső furcsa kialakítása. A detektív zseblámpával bevilágított az egyik résen, és először egy takarót vett észre.

A rendőrök elkezdték a falépcső eltávolítását, és elsőként a kislány apró lábait vették észre. A bontást követően a lakóház pincéjébe vezető zárt lépcső alatt nemcsak az elrabolt kislányt, de édesanyját is megtalálták.

A jelentések szerint a szülők a kislányt minden alkalommal ide zárták be, amikor a rendőrök látogatást tettek a háznál. A rejtett helyiség a rendőrség szerint kicsi, hideg és nedves volt.

A mentősök, mielőtt átadták volna a kislányt törvényes gyámjának, aki nővérét is neveli, megvizsgálták a gyermeket, akiről megállapították, hogy jól van. Az egyetlen gond, hogy a kislány nem járt iskolába ez idő alatt, így sem írni, sem olvasni nem tud.

Ajánljuk még