logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Biden és Putyin az Ukrajna körüli helyzet enyhítéséről tárgyalt

| Szerző: hirado.hu
A többi között az Ukrajna körül kialakult helyzetről, az esetleges orosz támadás veszélye miatt kialakult válság diplomáciai megoldásáról tárgyalt csütörtök este Joe Biden amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök.

A két elnök telefonbeszélgetése mintegy ötven percig tartott – közölte a Fehér Ház.

A beszélgetés idején Joe Biden a Delaware állambeli Wilmingtonban, szűkebb pátriájában tartózkodott, ahová az év végi ünnepekre utazott.

A telefonbeszélgetést Vlagyimir Putyin kezdeményezte. Decemberben ez volt a második telefonos egyeztetés a két vezető között, a magas rangú amerikai és orosz vezetők január 10-re tervezett genfi találkozója előtt.

A Fehér Ház közölte, hogy a beszélgetés keleti idő szerint délután 3 óra 35 perckor (közép-európai idő szerint 21 óra 35-kor) kezdődött és 50 perccel később ért véget. A tárgyalás tartalmáról a felek egyelőre nem tájékoztattak. Mind a Fehér Ház, mind a Kreml azt jelezte, hogy később ad tájékoztatást.

Az előzetes információók szerint a két államfő eszmecserét folytatott a 2015-ös iráni atomalku újraélesztéséről folyó bécsi tárgyalásokról is.

A címlapképen Joe Biden amerikai elnök videókonferencia keretében folytat megbeszélést Vlagyimir Putyin orosz elnökkel (a kijelzőn) a washingtoni Fehér Házban 2021. december 7-én. MTI/AP/A washingtoni Fehér Ház/Adam Schultz

Ajánljuk még