logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Putyin üzent Joe Bidennek

Oroszország és az Egyesült Államok közötti konstruktív párbeszédre hívta fel Vlagyimir Putyin orosz elnök amerikai hivatali kollégáját, Joe Bident karácsonyi és újévi üdvözlő üzenetében csütörtökön. A Fehér Ház azt adta tudtul, hogy Joe Biden „diplomáciai utat” javasol a két ország közötti feszültségek megoldásaként.

A Kreml által közzétett üzenetben Putyin azt írta, hogy a két atomnagyhatalom különleges felelősséget visel a nemzetközi és regionális stabilitásért. Az emberiség előtt álló sok kihívás és fenyegetés tükrében Moszkvának és Washingtonnak „konstruktívan együtt kell működnie” – írta Putyin. Az orosz elnök párbeszédre hívott fel, amely „kölcsönös tiszteleten és a másik fél nemzeti érdekeinek figyelembevételén alapul”.

A két vezető csütörtökön késő este, moszkvai idő szerint 23 óra 30 perckor (közép-európai idő: 21.30) beszél egymással telefonon. Szóba kerül majd a két ország képviselői között január 10-én, Genfben tervezett tárgyalás a Moszkva által igényelt biztonsági garanciákról, melyekről

Oroszország előreláthatólag január 12-én a NATO-val is egyeztetni fog.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak nyilatkozva a Putyin-Biden-telefonbeszélgetésről elmondta, hogy abban „semmilyen nyilvános rész nem lesz”. Közölte, hogy a beszélgetést Putyin kezdeményezte. Hozzátette, hogy Moszkva mindenképpen tárgyalásokkal akarja rendezni az orosz-amerikai viszonyt.

Egy nevének elhallgatását kérő fehér házi vezető szerint Joe Biden ugyanakkor hangsúlyozni kívánja, hogy az Egyesült Államok „mélységesen aggódik” a több tízezer orosz katona jelenléte miatt az ukrajnai határ térségében, és „katonai offenzíva” esetén „készek reagálni”.

Washington azt szeretné, ha ezek a csapatok visszatérnének a rendes állomáshelyükre” – mondta a fehér házi illetékes, akit az AFP francia hírügynökség idézett.

Kapcsolódó tartalom

A csütörtöki telefonbeszélgetés előtt egy amerikai kormányzati szóvivő közölte: súlyos gazdasági és pénzügyi szankciókat egyeztettek szövetségeseikkel, jóval súlyosabbakat, mint amilyeneket 2014-ben (a Krím dél-ukrajnai félsziget orosz megszállásának és bekebelezésének az évében) hoztak.

A szóvivő beszélt azokról a tervekről is, amelyekkel

egy újabb invázió esetén erősíteni kívánják a NATO jelenlétét a keleti-európai tagállamokban.

Felkészültünk arra is, hogy további támogatást nyújtunk Ukrajnának területe megvédelmezéséhez és egy esetleges, a következő hetekben történő orosz megszállás esetén adandó válaszlépéshez” – idézte a nevének elhallgatását kérő szóvivőt a dpa német hírügynökség.

A hírügynökség elemzői szerint nem valószínű közvetlen amerikai vagy NATO-beavatkozás egy Ukrajna elleni esetleges orosz invázió esetén, ehelyett Washington és szövetségesei várhatóan drasztikus gazdasági szankciókat hoznak. Egyebek mellett kizárhatják Oroszországot a belgiumi székhelyű SWIFT nemzetközi fizetési hálózatból.

Ez már a második telefonbeszélgetés ebben a hónapban a két vezető között.

December 7-én videótelefonon léptek kapcsolatba, a beszélgetés két óra hosszat tartott.

A fő téma az Ukrajna körül kialakult konfliktus volt, és megvitatták a kétoldalú kapcsolatokat, a kiberbiztonságot és az iráni atomalku témáját is. A megbeszélésen az amerikai elnök egy Ukrajna elleni esetleges támadás esetére korábban sosem látott szankciókat helyezett kilátásba.

A két elnök személyesen júniusban, Genfben találkozott először. Vlagyimir Putyin csütörtökön számos ország jelenlegi és több ország volt vezetőjének küldött ünnepi jókívánságokat karácsony és újév alkalmából.

Ajánljuk még