A bevándorlás mellett/helyett a családtámogatást részesítik előnyben az európai emberek

Főleg a 2015-ös bevándorlási válság kapcsán erősödött fel, de már hosszú ideje vita tárgya, hogy az említett népesedési problémákat inkább családpolitikai eszközökkel, akár gyermekvállalást ösztönző szakpolitikai beavatkozásokkal, vagy/és a bevándorlás kisebb-nagyobb volumenű engedésével, akár ösztönzésével kell kezelni. Annak ellenére azonban, hogy a magyar kormány jóval inkább az első megközelítést hangsúlyozza, fontos tudni, hogy határaink nekünk sem hermetikusan zártak, hanem a reguláris migráció számára továbbra is nyitottak a lehetőségek. Érdemes látni, hogy 2019-ben a hazai teljes népességnek 5,8 százalékát nem magyarországi születésűek adták. Ugyanebben az évben pedig bő háromezren, 2020-ban kicsit több mint kétezren kaptak magyar állampolgárságot is. Illetve míg 2019-ben 55,3, addig 2020-ban további 43,8 ezer külföldi állampolgár vándorolt be Magyarországra, sőt, ezek túlnyomó többsége nem az Európai Unió területéről érkezett.

Nem véletlenül vonunk párhuzamot a bevándorlás és a családpolitika említésekor. A demográfiai problémákat nem könnyű minden esetben a gyermekvállalás ösztönzésével megoldani, tekintve, hogy gazdaságilag generációk múlva térülnek meg a vonatkozó költségek (többek közt a mind több kisgyermek és a közben mind több idős miatt jelentősen megnövekvő munkaerő-kitettség, azaz a dolgozókra jutó eltartottak száma okán is), ezért érdemes egyfajta optimumra törekedni a termékenységnövekmény és a legális, reguláris migráció szabályozása között.

Mindemellett érdemes részleteiben továbbgondolni Lutz és Scherbov szerzőpáros elsőre elnagyoltnak tűnő számításaiban rejlő lehetőséget, miszerint Európában a teljes termékenységi arány növekedése akár csak 0,1%-kal közel ekvivalens lenne azzal, mint ha 2050-ig évente 375 000 bevándorló érkezne az unió területére. Mindehhez pedig látni fogjuk azt is, hogy mind a magyarok, mind az európai népesség – ha a véleményét kérdezik – többé-kevésbé, de inkább a termékenységnövekményre helyezne nagyobb hangsúlyt összességében.

A Századvég az Európa Projekt és előzménye, a Project 28 kutatássorozat keretében 2016 óta végez felmérést Európa-szerte, országonként ezer-ezer fő megkérdezésével számos közéleti kérdésben. 2021-ben két, az előbbi dilemmát firtató kérdést tettünk fel az európai felnőtt lakosságnak.

Egyfelől megkérdeztük az európai polgárokat, hogy szerintük országuk inkább a belső erőforrásaira támaszkodjon-e, helyi családokat támogatva, vagy a bevándorlást helyezné előtérbe. Az eredmények látszólag éles különbséget mutattak a volt szocialista európai országok, illetve a V4-csoport, valamint az alapító és 20. században csatlakozott országok között. Azaz a V4-országok esetén a válaszadók 74, a posztszocialista területek népességének 78 százaléka értett egyet azzal, hogy országa, amelyben él, a belső erőforrásokra támaszkodjon, és a helyi családokat támogassa a bevándorlás helyett. Ezzel szemben az alapítók és a 20. századi csatlakozók körében ez az arány viszonylag kevesebb, bár így is kétharmadot jelentő 64-68 százalék. Az egyes országok közül az egyetértők aránya Romániában, Lettországban és Magyarországon (87-88) a legkiemelkedőbb. Az egyet nem értők hányada pedig Luxemburgban (42 százalék), Svédországban, Norvégiában és Írországban (31-31 százalék) a legjelentősebb.

A kérdést tovább cizelláltuk és arra is rákérdeztünk, vajon a népességcsökkenés problémáját bevándorlással vagy a születendő gyermekek számának növelésével kellene-e megoldani az adott országban. Az eredmények ismét rámutatnak a vizsgált országcsoportok viszonylag jelentős véleményklíma-beli eltérésére. Azaz a volt szocialista és V4-országokban élők között jóval nagyobb a konszenzus a kérdésben az alapítókhoz és 20. századi csatlakozókhoz képest, és bár az előbbi csoportba tartozó országok népességének éppen több mint fele ért egyet a gondolattal, miszerint a „népességcsökkenés problémáját nem bevándorlással, hanem a születendő gyermekek számának növelésével kell megoldani”, negyede vitatja, bő hatoda pedig meglepő módon nem tudott véleményt artikulálni a kérdésben. Az egyetértők aránya Magyarországon a legmagasabb, 87 százalékos értékkel, Litvániában és Bulgáriában pedig 84 százalék. Az egyet nem értők hányada pedig ezúttal Írországban, az Egyesült Királyságban és Svédországban a legjelentősebb (36-39 százalék).

Látjuk tehát, hogy az európaiak többsége, a volt szocialista tömb túlnyomó hányada, kiváltképp Magyarország lakossága alapvetően a termékenységnövekedésben látná szívesebben a népesedési problémák megoldását, szemben a migrációval, ám jól látható az is, hogy e kettő ötvözete nem feltétlenül zárja ki egymást, ahogy a valóságban láthatjuk is, hogy a határaink sem zártak a külföldiek előtt, kiváltképp, ha a bevándorlás reguláris mederben zajlik.

Európa-szerte elvitathatatlan a családi kötelék jelentősége 

A megkérdezettek Európa-szerte ráerősítettek a fentiekre, mikor arról kérdeztük őket, hogy a migrációtól függetlenül mennyire volna fontos, hogy az állam támogassa a családokat és a családalapítást. 2020-ban és 2021-ben is 81 százalék jelezte, hogy a felvetést inkább vagy nagyon fontos ügynek tekinti.

Ezen belül a nagycsaládok támogatása kapcsán már nagyobb szórást látunk a véleményekben, de tavaly (52) és idén is (55 százalék) abszolút többség állt a kérdés mellé, az ellenzők aránya pedig egyharmados, tekintve a válaszmegtagadók kimagasló arányát. A kérdésben relatíve gyenge az alapítók és a később csatlakozók közti eltérés, de tény, hogy míg a 20. századi alapítók 54, addig a posztszocialista országok 59, ezek körében Magyarország lakosságának 80 százaléka áll a nagycsaládosok anyagi támogatása mellett.

Szintén megerősödött egy év alatt azok tábora, akik kitüntetetten fontosnak tekintik a fiatalok támogatását a gyermekvállalás terén: tavaly éppen felük, idén 53 százalékuk gondolta úgy, hogy segíteni kell e téren az európai fiatalokat, az ellenzők tábora szintén egyharmados. Az eltérés ezúttal még nagyobb az EU e két fele között, hiszen a volt szocialista országok lakosságának 69 százaléka áll a kérdés mellett, köztük pedig minden vizsgált terület közül a magyar népesség tört az élre, 88 százalékuk értett egyet a fiatalok ilyen irányú anyagi támogatásával.

Végül rá kell mutatni arra is, hogy az összes válaszadó mindössze 5 százaléka jelezte vonatkozó kérdésünknél, hogy a gyermektelen család volna számára ideális, azaz a túlnyomó többség legalább egy gyermeket (7 százalék), de az abszolút többség, 58 százalék két gyermek vállalását tartja kielégítőnek, míg a három gyermekes háztartásokat 17, az ennél több gyermek nevelését 4 százalék tartja optimálisnak. Mi magyarok e téren is kitűnünk, tekintve, hogy hazánkban 40 százalék szimpatizál a három gyermek vállalásával. Minket e téren csak az észtek és a lettek előznek meg 45-45 százalékkal.

Az otthonteremtés támogatása nem csak a magyarok igénye

Abban is közel kétharmados egyetértés mutatkozik Európa-szerte, hogy a családok számára fontos volna saját tulajdonú ingatlanban lakniuk, mindössze 30 százalék nem mutatkozott egyetértőnek ezzel kapcsolatban. Itt is kirívó eltéréseket találunk az unió országai között, ám ez nemcsak attitűdbeli okokra, hanem a lakhatással kapcsolatos kulturális háttérre is visszavezethető, azaz részben ott kevésbé támogatott a kérdés, ahol a bérleményben lakásnak nagyobb kultúrája van és kisebb a saját tulajdonú ingatlanok hányada (Ausztria, Dánia, Németország, Norvégia stb.). Az egyetértők aránya Dániában a legkisebb, 26 százalék mindössze, míg Magyarországon a legmagasabb, 90 százalék.