Ki kell szabadítani a Soros-féle szervezetek ölelő karjaiból az európai emberi jogvédelmet – fogalmazott a politikus. Hozzátette: hatalmas a harc a politika és a civil szervezetek szintjén, és noha a közelmúltban „csatát nyertünk, de a háború még hátravan, és nagyon sok fronton támadják Magyarországot ezek a Soros-féle szervezetek”.
Hangsúlyozta: a kifogásolt esetekkel az egész európai jogrendet éri támadás, hiszen a Soros György által finanszírozott civil szervezetek révén egy szélsőséges individualista megközelítést hoznak be erre a területre. Zsigmond Barna Pál kiemelte:
az emberi jogok az utóbbi időben elmozdultak a kollektív jogok felől, hiszen a progresszív baloldal mindent támad, ami közösségi jogként korábban értelmezhető volt, köztük a nemzetállamok vagy a család intézményét.
Ezért kényszerülünk gyermekvédelmi törvényekkel védeni a gyermekeinket mindenféle gender-ideológiák ellen – tette hozzá a politikus.
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke arról beszélt, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) legfőbb feladata, hogy felügyelje, az Európa Tanács 47 tagállamának bíróságai a tisztességes eljárás szabályainak megfelelően járnak el. Jelezte, egy tudományos kutatás eredményei azt mutatják,
az elmúlt évtizedben az EJEB mintegy száz bírája közül 22 érkezett a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványokhoz tartozó szervezetektől.
Hozzátette: a bírók által korábban képviselt szervezetek így „sorra nyerték meg az eljárásokat, miközben a „nem kebelbéliek” rendszeresen vesztesek lettek.
Elmondta: egy, mások mellett Zsigmond Barna Pál kezdeményezésére indított eljárás végén az EJEB módosította delegálási és összeférhetetlenségi szabályait, célul tűzve ki a kezdeményezők által kifogásolt összefonódások megszüntetését.
Jelezte: ennek eredményeként az áprilisi választáson már nem kerültek a Soros-szervezetekhez kötődés miatt kifogásolható bírók a testületbe.