logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Johan Lundberg: Svédország a migrációhoz és integrációhoz kapcsolódó gondokkal küzd

| Szerző: hirado.hu
Johan Lundberg a Stockholmi Egyetem professzora a svédországi multikulturalizmus működésképtelenségéről, az integráció kudarcairól és a bevándorló közösségekben kialakult klánrendszerről beszélt a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Hallgassa meg!

Professzor úr, Budapesten a multikulturalizmus különböző szempontjairól beszélt a svédországi tapasztalatok fényében. Ha Svédországra gondolunk, az ország imázsára, nos akkor a kialakult kép alapján azt szokták mondani, hogy Svédország nagyon fejlett jóléti társadalom, békés, progresszív-liberális ország. Ezzel egy időben viszont a hírekből bandák közötti erőszakról, összecsapásokról és erőszakos cselekményekről értesülünk manapság.

Melyik írja le jobban a svéd társadalmat ezekben az időkben?

Svédország imázsa változóban van. Nagyon világos, hogy Svédország a migrációhoz és integrációhoz kapcsolódó gondokkal küzd. Ez minden nap egyre világosabbá válik, azzal is, hogy Európában a halálos lövöldözések száma ott a legmagasabb. De vannak más dolgok, amelyek az elvándorláshoz köthetők, úgy mint a klánok közötti erőszak. Fél évvel ezelőtt jelent meg egy jelentés, amely 40 különböző bűnözői klánt különböztetett meg. Én úgy látom, hogy a svéd hatóságok nagyon naivan álltak a kérdéshez, és alulbecsülték a migrációval és integrációval járó problémákat. Ez összefügg azzal is, hogy a kormány olyan szakértők véleményét kérte ki ezekben a kérdésekben már 20-25 éve is, akik a posztmodern identitáspolitika hívei, a posztkolonializmus eszméiben hisznek a kultúrára vonatkozóan, nevezetesen abban, hogy nincs különbség az eltérő országok kultúrája között, és az eltérő kultúrából érkező emberek között. Aki pedig felhozta azt, hogy mégiscsak vannak eltérések az egyes kultúrák között, amely különbségek bajokat is okozhatnak, azt rasszistának minősítették.

Azok az elképzelések utópiának bizonyultak, hogy különböző kulturális hátterű, különböző etnikai csoportok majd békében, virágzásban élnek együtt, egymással szeretetben?

Nos ez egyfajta relativizmust tükrözött az említett posztmodern elképzelésekben. Azt mondják, nem létezik olyan, hogy különálló svéd kultúra, nincsen olyan, hogy svéd étel, vagy svéd hagyomány. Mindent más országokból, illetve más kultúrákból importáltunk, Törökországból, Olaszországból, Dániából, Franciaországból, Németországból és így tovább……Azokat az embereket, akik a kulturális eltérésekről és belőlük következő problémákról beszéltek, mellőzték, figyelmen kívül hagyták, mint rasszistákat. Ebből pedig az következett, elkezdtek félni és kerülni, hogy a véleményüket hangoztassák tudományos körökben, vagy médiában. Hiszen senki sem szereti, ha rasszistának nevezik. Viszont ez oda is vezetett, hogy nem jelentek meg kutatások az említett jelenségekről, mint klánkultúra, becsületgyilkosság és családi ügyek körül kirobbanó erőszakos cselekmények. Márpedig ezek problémát jelentenek, mégsem mert senki beszélni ezekről. Azokat is mellőzték, akik az ilyen becsületügyekben, erőszakban érintettek voltak, rasszizmust emlegettek velük kapcsolatban, és most 20 évvel ezelőtti dolgokról beszélek. Ironikus módon pedig, akik ezekben a dolgokban érintettek voltak sokszor maguk is Közel-Keletről érkeztek, de mégis egyfajta áldozatként, Tamás bátyaként szerepeltek a közvélemény előtt.

Akkor ez egy olyan pontig vezet, ahol a kutatóknak, tudósoknak, társadalomtudósoknak egyfajta öncenzúrát kell gyakorolniuk?

Igen öncenzúráról van szó. Nem is tudom másképp értelmezni, hiszen több, mint 100 kutatás foglakozott a migrációval, és miért nem vizsgálta közülük egy sem a klánok működését például?

Önnek is megvolt a saját tapasztalata, ahogy erről olvastam. Egy könyvében tárgyalta az identitáspolitikát témáját, majd ezt követően megnehezítették az Ön számára a professzori cím megszerzését. Megkapta a szélsőjobboldali gondolkodó jelzőt.

Igen én egy példa vagyok arra, hogy mi történhet azzal, aki más nézetet képvisel ezekben a témákban.

El tudták hallgattatni? Elnémítani?

Nem-nem, engem nem, de persze tudományos körökben is mindenki felfelé törekszik, és ha azt látják, hogy mi történt ezzel az emberrel, – aki én vagyok – amikor kiállt bizonyos vélemény mellett, nos akkor senki nem fog a jövőben így tenni, ha előre akar lépni a tudományos rangsorban.

Ami a multikulturalizmust illeti, melyek a leglényegesebb tapasztalatok. Svédország eredetileg nem egy multikulturális ország, nem a bevándorlók országa. Vannak persze etnikai kisebbségek, mint mondjuk finnek. De miért vált Svédország annyira fogékonnyá a befogadás gondolatára, különböző nemzeti és etnikai kisebbségek iránt?

Azt hiszem a kérdésében a választ is megtalálhatjuk. Ugyanis Svédországnak nem volt közvetlen tapasztalata a multikulturalizmust illetően. Éppen ezért, amikor arra került a sor, hogy meg kell oldani a multikulturalizmus miatt előállt problémákat, rendkívül naivan állt hozzá. Azt képzelték, hogy hosszú távon majd minden megoldódik magától. Azt mondták, semmit nem kell tennünk, illetve az egyetlen tennivaló maguknak a svédeknek a felvilágosítása. Azoknak az oktatására nincs szükség, akik Svédországba érkeznek. Nekik nem kell elsajátítaniuk a svéd értékeket, és hagyományokat, merthogy nem léteznek ilyenek, mármint svéd értékek és hagyományok. Azt mondták, hogy tulajdonképpen nincsenek különbségek a Szomáliából érkezők és a Svédországban születettek között. Vagyis, nincs semmi tennivaló az oktatásuk terén. Akiket oktatni kell azok a svédek, mégpedig arra, hogy ne lépjenek fel rasszista módon, nekik kell tanulniuk a rasszizmus és gyarmatosítás történetéről, a rabszolga-kereskedelem múltjáról.

Az év első felében olvastunk arról itt Magyarországon is, amit említett már, hogy Svédországban a legmagasabb az egy lakosra jutó halálos lövöldözések száma Európában. Ez az elmúlt 20 évben emelkedett meg ennyire?

És minden más országban csökkent, csak Svédországban növekedett.

De mégis, hogyan fogadja ezt a svéd társadalom? Hogy magyaráznak meg maguknak az emberek ilyen eseményeket, ilyen tényeket?

Svédország soha nem tekint visszafelé. A dolgokat inkább egyfajta hirtelen támadt felismerésként fogják fel a svéd emberek, de azt hiszem, most kezdik megérteni, hogy bizony akadnak problémák, amelyeket nagyon hosszú időbe telik majd megoldani.

Kiemelt kép: Johan Lundberg, Stockholm University

Ajánljuk még