logo

Műsorújság

Rendkívüli

Bombafenyegetés miatt riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Gyermekek tűntek el az összeomlott épületben, több halálos áldozatot is találtak

Gázrobbanás következtében összeomlott egy négyemeletes ház szombat este a szicíliai Ravanusa településen, mentőegységek keresést indítottak tizenkét eltűntnek nyilvánított lakó, köztük három gyermek felkutatására – közölte az ANSA olasz hírügynökség.

Az ANSA szerint a robbanást követően az épület lángokban állt. A helyszínen készült felvételeken a lángoló romokat és széles körben szétszóródott törmeléket lehetett látni.

A tűzoltóság nagy erőkkel vonult ki a helyszínre és sikerült időközben visszaszorítania a lángokat. A hatóságok megkezdték a keresést az eltűntek, illetve az esetleges áldozatok után.

A robbanásban két szomszédos épület is megrongálódott a település központjában.


Legkevesebb két halálos áldozata van már bizonyosan a szombat esti házomlásnak a szicíliai Ravanusa faluban, és hét embert tartanak számon eltűntként – közölték a hatóságok.

Három ház omlott össze az egyikben – egy négyemeletesben – történt gázrobbanás hatására, további három ház pedig megrongálódott. Eddig egy férfi és egy nő holttestét találták meg és hozták ki a romok közül. Két nőt sérülésekkel sikerült kimenteni. Az eltűntként nyilvántartottak között két gyerek és egy állapotos nő is van.

Ajánljuk még