logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Újra kórházba került a cseh államfő, elmarad az új kormányfő pénteki beiktatása

Pozitív lett a koronavírustesztje Milos Zemannak, ezért a cseh államfőt csütörtökön este újra a prágai Központi Katonai Kórházba szállították – közölte Jirí Ovcácek elnöki szóvivő.

Az államfő kezelésének idejére munkaprogramját lemondták. Petr Fiala, a Polgári Demokratikus Párt elnökének kinevezése kormányfővé ezért pénteken elmarad – tette hozzá a szóvivő.

Milos Zeman délelőtt hagyta el a kórházat, ahol október 10-től kezelték. Betegségének diagnózisát hivatalosan nem közölték. Pavel Pafko, az elnök egészségére felügyelő orvosi konzílium tagjának nyilatkozata szerint Milos Zemannak májzsugorodása van.

A cseh államfő a prágai kórházat saját kérésére hagyta el – közölte az intézet.

A kórház, közlése szerint, azt javasolta az elnöknek, hogy továbbra is szakorvosi intézetben kezeltesse magát. De tekintettel a 77 éves államfő egészségének jelentős javulására, tiszteletben tartja, ha az elnök úgy dönt, hogy ezután otthonában ápolják. Zeman azt választotta, hogy Lányban a Senior Home Group nevű magántársaság gondjaira bízza magát.

Mindazonáltal a katonai kórház ezután is „elvégzi az elnök rendszeres orvosi ellenőrzéseit” – tették hozzá a közleményben.

Milos Zeman a tervek szerint, melyekről Vratislav Mynár, az elnöki iroda vezetője délután adott tájékoztatást, Petr Fiala pénteki kormányfővé való kinevezését követően, hétfőtől kezdve egyenként találkozott volna a miniszterjelöltekkel, ami mintegy két hetet vett volna igénybe.  Ezt egy újabb Zeman-Fiala találkozó követte volna.

Részleteket Milos Zeman állapotáról kórházba szállítása után nem hoztak nyilvánosságra. A prágai elektronikus média első kommentárjai szerint minden jel arra vall, hogy a csehországi kormányalakítás elhúzódására lehet számítani.

A címlapfotó illusztráció.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még