logo

Műsorújság

Rendkívüli

ÉLŐ | Kövesse itt a nap 24 órájában az ukrán válság legfrissebb fejleményeit

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Volt brit bevándorlási igazgató: A migránsok tudják, hogy itt minden ingyen van, és nem képesek kitoloncolni őket

| Szerző: hirado.hu
A négyezret is meghaladta, ezzel pénteken megdőlt a La Manche csatornán illegálisan átkelő migránsok számának havi rekordja az Egyesült Királyságban, pedig még kilenc nap hátra van november végéig.

Az új csúcsot követően, a brit bevándorlási hivatal korábbi vezetője a Times Radio műsorának adott interjújában arra figyelmeztetett: a migránsok „tudják, hogy megütik a főnyereményt”, ha sikerül megérkezniük az Egyesült Királyságba – számolt be róla a Daily Mail.

Kevin Saunders szerint Nagy-Britannia „nagyon vonzó” az illegális bevándorlók számára, mivel „tudják, hogy nem fogják őket kitoloncolni”, ha beléptek az ország területére.

„A migránsok tudják, hogy nem fogják őket kitoloncolni, ezért semmisítik meg minden dokumentumukat

– fogalmazott.

Hozzátette: ez komoly aggodalomra ad okot, mert így nem tudják, hogy pontosan kik érkeznek az országba és honnan, hiszen az illegális bevándorlók még a saját nevükről is hazudnak.

A legnagyobb vonzerő az, hogy ezek az emberek tudják, hogy az Egyesült Királyságban minden ingyenes: oktatásban, orvosi ellátásban, pénzjuttatásban, lakhatásban részesülnek, ez mind nagyon-nagyon csábító számukra” – fejtette ki a bevándorlási hivatal korábbi főtisztje.

Saunders szerint a leghatékonyabb módszer az lenne, ha az Egyesült Királyságba érkezett összes migránst egy országon kívüli táborba vinnék, és ott kezelnék a helyzetüket.

Ez az egyetlen módja annak, hogy megállítsuk a migránsok bejövetelét az Egyesült Királyságba. Láttuk, hogy a franciák a szárazföldön és a La Manche-csatornán próbálkoznak a feltartóztatásukkal, de semmi sem működik” – húzta alá.

Arra a kérdésre, hogy miért kell országon kívülinek lennie a migránstábornak, azt felelte, az illegális bevándorlók továbbra is az Egyesült Királyságba fognak jönni, mert tudják, hogy ott nem képesek őket tömegesen kitoloncolni, ha a menedékjogi kérelmük elbukik.

Idén már több mint 24 ezer migráns ért célba az Egyesült Királyságban. Ez a szám majdnem háromszorosa a 2020-ban érkezőkének.

Boris Johnson teljes felülvizsgálatot rendelt el a migránsválság ügyében. A miniszterelnök állítólag „elkeseredett” amiatt, hogy kormánya nem tudta csökkenteni a hajókon érkező migránsok számát, és azt szeretné, ha a miniszterek „megdupláznák” a válság megoldására irányuló erőfeszítéseket.

Franciaországot vádolják

A brit vezetőség a héten korábban felháborodását fejezte ki, hogy Franciaország nem képes kezelni a migránsválságot – számolt be bennfentes forrásokra hivatkozva a Daily Mail.

Több száz embert hagytak a halálba hajózni, miközben csak néhány hajót állítottak meg. Úgy tűnik, hogy szuverén területet engedtek át a bűnöző embercsempészeknek” – mondta a brit médium egyik belső forrása.

Az Egyesült Királyság legmagasabban jegyzett politikusai állítólag azzal vádolják Emmanuel Macron köztársasági elnököt és Franciaországot, hogy nem teljesítette az élet védelmére vonatkozó kötelességét.

A határőrség egyik hajója Dover partjainál talált migránsokat hoz be Kentben Nagy-Britanniában (Fotó: EPA/Andy Rain)

Bennfentesek azt is felfedték, hogy a brit minisztériumban azzal fenyegetőznek, hogy megvonják a Franciaországnak folyósított 54 millió fontos támogatást. Ezt az összeget eddig azért biztosították a franciáknak, hogy növeljék a járőrök számát és megállítsák a partjaikat elhagyó migránsok „armadáját”.

A hét elején Emmanuel Macron válasza is megérkezett. A francia köztársasági elnök a brit belügyminisztert, Priti Patelt bírálta, amiért korábban a sajtóban rájuk hárította a migránsválság kezelésének felelőségét.

Itt vannak a britek, akik a partnerség és a provokáció között ingadoznak… fokoznunk kell az együttműködést” – fogalmazott Macron.

Az elnök, aki nem hozott fel konkrét példákat az állítólagos brit provokációkra, azt is ígérte, hogy Párizs soros uniós elnökségét arra fogja felhasználni, hogy fokozza a migránsválság eredetét vizsgáló munkát.

Magas a terrorfenyegetettség

Nem véletlenül aggódnak ennyire Nagy-Britanniában, hiszen pont egy hete, múlt hét vasárnap érte robbantásos terrortámadás az országot.

A robbanás vasárnap délelőtt a liverpooli nőgyógyászati klinika parkolójában, egy taxiban történt, amelynek utasa – az elkövető – a helyszínen meghalt. A taxisofőrnek sikerül idejében kimenekülni az autóból, és bár megsebesült, de már hazatérhetett a kórházból.

Azóta a brit hatóságok terrorcselekménynek minősítették az esetet. Az, hogy nem történt nagyobb tragédia egy hős taxisofőrnek köszönhető, aki tucat ember életét mentette meg, amikor a bombával felszerelkezett öngyilkos merénylőt bezárta az autójába. A taxi sofőrjének sikerült megmenekülnie, csupán könnyebben sérült meg.

A taxis, David Perry a rendőrségen elmondta, hogy utasa eredetileg azt kérte, hogy a kórháztól fél mérföldre lévő liverpooli anglikán katedrálishoz vigye, ahol egy rendezvényen Anglia nemzeti hőseire emlékeztek.

Azóta pedig kiderült, hogy a merénylő néhány évvel ezelőtt érkezett a Közel-Keletről. Emad al-Swealmeen, amikor menedékjogot kért az Egyesült Királyságban, megváltoztatta a nevét Enzo Almenire, hogy „nyugatiasabbnak tűnjön” – írta a DailyMail.

Almeri származása vitatott, ő szír és iraki származásúnak vallotta magát, de a biztonsági források szerint valójában Jordániából érkezett. A belügyminisztériummal állítólag évek óta vitában állt a tartózkodási státusza miatti kérelmével kapcsolatban.

A lap szerint az öngyilkos merénylő a szélsőséges Iszlám Állam (ISIS) által használt „sátán anyja” golyócsapágyas bombát épített, hogy „maximalizálja a mészárlást”.

Al-Swealmeen a bombát házilag készítette. Ezt, a TATP nevű instabil, nagy erejű robbanóanyagot használták iszlamista terroristák a 2015-ös párizsi öngyilkos merényletnél, valamint a 2017-es manchesteri koncerten is.

Al-Swealmeen menedékkérelmét kés birtoklása miatt 2014-ben elutasították, majd több hónapon át elkülönítették a férfit.

Néhány évvel később a férfit nyolc hónapra egy keresztény házaspár fogadta be magához. Al-Swealmeen 2017 tavaszán a liverpooli anglikán katedrálisban megkeresztelkedett, majd ezután költözött a Hitchcott házaspárhoz. Novemberben költözött el, mondván, hogy szeretne egy saját lakást.

„Miután elment, alig tartottuk a kapcsolatot”  – mondta a férj. Hozzátette azt is, hogy a felesége egyszer találkozott vele, ekkor azt mesélte, hogy beiratkozott egy tortadíszítő tanfolyamra, jó hangulatúnak tűnt. A házaspár csendesnek ismerte meg a férfit.

Malcolm Hitchcott teljesen megdöbbent, amikor megtudta, mi történt, hogy a merénylet mögött az a férfi áll, akit befogadott. „Semmi sem utalt arra, hogy radikalizálódott volna” – mondta a Daily Mailnek.

A sajtóértesülések szerint al-Swealmeen vasárnap azt a liverpooli katedrálist akarta megtámadni, ahol korábban megkeresztelkedett. Az emlékezés napja miatt 1200 katona, veterán és hozzátartozó gyűlt össze, ám a forgalom és az útlezárások miatt nem jutott el a katedrálishoz. A taxit átirányította a város felé, de amikor észrevette a kórházat, hirtelen megváltoztatta döntését, és oda akart menni. A sofőrnek feltűnt a különös viselkedése, ezért bezárta a férfit a taxiba, aki a kórház parkolójában felrobbantotta magát. A merénylő a helyszínen meghalt, a taxisofőr könnyebb sérülésekkel megúszta.

A nyomozók és az MI5 még vizsgálja a robbantás indítékát, de az összes körülmény figyelembevételével a szolgálat terrorcselekménynek minősítette az esetet.

A robbantással kapcsolatban a vasárnap este őrizetbe vett három férfit, valamint a hétfőn őrizetbe vett 20 éves férfit a hatóságok kihallgatták, majd elengedték

– közölte a rendőrség.

A nyomozás kiderítette, hogy al-Swealmeen a Rutland Avenue-n bérelt egy helyet, és a robbantás napján a taxit is ide kérte. A helyszínelők átkutatták a helyet, a szomszédos házakat elővigyázatosságból evakuálták.

„Al-Swealmeen kapcsolatban áll a Rutland Avenue és a Sutcliffe Street címekkel is, a kutatás folyamatban van. Úgy véljük, hogy egy ideig az utóbbi címen lakott, a Rutland Avenue-n található címet nemrég bérelte ki. Ezen a címen a nyomozás szempontjából jelentős tárgyakat találtunk” – mondta Andrew Meeks nyomozó.

Russ Jackson rendőrfőnök-helyettes arról tájékoztatott, hogy a nyomozás gyors ütemben halad, a nyomozócsoportok éjszaka is dolgoznak. „Vasárnap óta jelentős előrelépést értünk el, megértettük a robbanószerkezet alkotóelemeit, valamint azt, hogy honnan szerezték be azokat, és hogyan szerelték össze. A Rutland Avenue-i címen jelentős bizonyítékokat találtunk, melyek a nyomozás központi részeivé váltak” – tette hozzá.

A robbantás után hétfő este a brit kormány magasabb szintre emelte a terrorellenes készültségi szintet. Eszerint erősen valószínűsíthető egy újabb terrortámadás az országban.

Címlapfotó: EPA/Andy Rain

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még