logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Vajdasági kertekből lopnak létrákat a migránsok, hogy átmászhassanak a magyar kerítésen

| Szerző: hirado.hu
Befogadóközpont épült az északnyugat-boszniai Bihácsnál: az 1500 férőhelyes konténerfalut azért építették, hogy megkönnyítsék a helyiek életét, akik azt mondják: szenvednek a migrációs nyomástól. Közben a magyar határhoz közeli vajdasági területeken is sok a bevándorló. Horgoson és Szabadkán a taxisok szó szerint embercsempészetbe kezdtek: ők szállítják az illegális bevándorlókat a határra és vissza – közölte az M1 Híradó.

Szabadka külterületét két hónappal ezelőtt lepték el illegális bevándorlók, azóta egyre nagyobb a nyomás: taxisofőrök hozzák-viszik őket a település szélére, onnan az erdőbe mennek, ahol sátrat vernek, majd innen járnak a határhoz, hogy megkíséreljék az átszökést.

A helyi lakosság elmondása szerint néha öt-hat megtelített taxi is halad egymás után. A migránsok a helyi kisbolthoz is csoportosan járnak, emiatt a lakók a gyerekeket nem merik az utcára engedni. A kisboltban dolgozó nők védelmében helyi férfiak jönnek be zárásig, ugyanis a bevándorlók általában este jönnek a legnagyobb létszámban vásárolni.

Sőt, maguk a helyiek sem mennek az utcára sötétedés után, az udavaraikban pedig mindent elzárnak, mert a bevándorlók létrákat lopnak a kertekből, hogy átmászhassanak a határkerítésen.

Egy szemtanú elmondta, hogy naponta 50-60 migráns szokott elsétálni a háza előtt befelé az erdőbe. Hozzá még nem törtek be, de félti az állatait mert ugyan kutyái is vannak, de azokat petárdákkal megfélemlítik a bevándorlók.

A Horgos-Röszke közúti határátkelőhely elhagyott épületeiben sokan húzódnak meg, napközben aztán tömegesen járnak bevásárolni. A boltokba azonban csak egyesével engedik be őket, mert a helyiek szerint van, hogy fizetés nélkül távoznak. Olyanok is vannak köztük, akik látszólag tehetősek és bőröndökkel érkeztek Horgosra.

Aki Magyarország felé nem jut át, az Boszniába megy, ahonnan aztán Horvátországon keresztül próbál bejutni az Európai Unióba.

Bihácstól nem messze épült meg az egyik legújabb befogadóközpont, amely Bosznia belbiztonsági minisztere, Selmo Cikotic szerint egyszerre 1500 bevándorlót tud fogadni. A cél egyértelműen a nyomáscsökkentés a térségben.

A miniszter úgy fogalmazott: Bosznia nem hív migránsokat a jövőben sem.

Mi továbbra is azon leszünk, hogy a nyugat–balkáni migrációs útvonalat nehezebbé tegyük. Mi nem hívjuk ide a migránsokat” – hangsúlyozta Cikotic.

Szakértők úgy látják, hogy a téli időjárás ellenére idén sokkal nagyobb a nyomás az Európai Unió külső határainál, mint az elmúlt években. Magyarország déli határainál például hetente 3–4 ezer illegális bevándorlót tartóztatnak fel a határrendészek.

A címlapfotón az Európai Unió nyugati országaiba igyekvő illegális bevándorlók Bosznia északnyugati részén, Bihács közelében (Fotó: MTI/EPA/Fehim Demir).

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még