logo

Műsorújság

×

social

élő

Rendkívüli

ÉLŐ | Kövesse itt a nap 24 órájában az ukrán válság legfrissebb fejleményeit

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Halálos áldozata is van már a lengyel-fehérorosz konfliktusnak

Véletlenül leadott lövés végzett egy lengyel katonával, aki Lengyelország Fehéroroszországgal közös határán teljesített szolgálatot – közölte szombat este Stanislaw Zaryn, a titkosszolgálatokat felügyelő lengyel miniszter szóvivője a mikroblogján.

Az illetékes szerint a lövést egy lengyel szolgálati fegyverből, véletlenül adták le.

Az előzetes vizsgálati eredmények szerint lövést adtak le egy katonai fegyverből, aminek következtében egy katona életét vesztette, a történtekhez harmadik személynek nem volt köze” – olvasható a katona parancsnokának közleményében, amelyet Zaryn a mikroblogján tett közzé.

Lengyelország, Litvánia és Lettország határaihoz hónapok óta illegális migránsok ezrei érkeznek Fehéroroszország irányából. Idén a lengyel határőrség már több mint 33 ezer illegális határátlépést akadályozott meg a lengyel-fehérorosz határon.

Az Európai Unió azzal vádolja Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy a migránsok határra szállításával a rezsimje ellen elrendelt nyugati büntetőintézkedésekért akar visszavágni.

A címlapfotó illusztráció.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még