logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Segítségnyújtás helyett videózták az erőszakot a vonaton

| Szerző: hirado.hu
Az elkövető Pennsylvania államban a vonaton támadt rá egy védtelen nőre, a kocsiban tartózkodó utasok semmit sem tettek. A támadásról felvétel készült, amelyet a vonat biztonsági kamerái rögzítettek.

Az eset az Upper Darby városába tartó vonaton történt, ahol a 35 éves Fiston Ngoy néven azonosított férfi leült egy nő mellé, majd agresszívan viselkedett vele és zaklatta őt – olvasható az Independent magazin oldalán.

Meg vagyok döbbenve, nem találom a szavakat. Elképzelni sem tudom, hogy miközben az utasok látták, hogy min megy keresztül a nő, mégsem léptek közbe, nem segítettek neki

– mondta Timothy Bernhardt, Upper Darby rendőrfelügyelője. A támadást végül egy alkalmazott is észlelte, aki azonnal tárcsázta a segélyhívót. A rendőrök mindössze három perc eltelte után a vonat utolsó állomásán léptek közbe és állították elő a gyanúsítottat. A biztonsági felvételeken pedig elegendő bizonyítékot találtak ahhoz, hogy Ngoyt testi sértéssel és szexuális visszaéléssel vádolják meg.

Később az Assosiated Pressnek nyilatkozó főkapitány, Thomas J. Nestel III szerint az utasok közel negyven percen át nézték, ahogy a nőt zaklatja, molesztálja, fogdossa a férfi, és a felvételen az is jól kivehető, hogy többen előkapták a mobiltelefonjaikat, és közbeavatkozás helyett látszólag rögzítették a történéseket. Azt nem árulták el, hogy hány utas volt szemtanúja az erőszaknak, és hogy valóban készült-e felvétel az esetről, de feltételezhető, hogy így történt.

Azt elmondhatom, hogy látszik, ahogy az utasok a történések felé irányítják a telefonjaikat. A célunk az az eset kapcsán, hogy a közvélemény felháborodjon és biztonságosabbá tudjuk tenni a rendszert.

A témával kapcsolatban megszólaltatták a Elizabeth Jeglicet, a John Jay Főiskola Büntető Igazságszolgáltatás tanszékének pszichológia professzorát is, aki a szexuális erőszak megelőzését kutatja. A szakértő szerint sok esetben a szemtanúk kényelmetlenül érzik magukat, hogy fizikálisan is közbeavatkozzanak, azonban a segítségnyújtás egy másik verziója ilyenkor, hogy azonnal tárcsázzuk a rendőrséget. Jeglice szerint azonban az Egyesült Államokban nem ennyire kritikán aluli a helyzet, tanulmányai szerint a hasonló esetek 90 százalékában van, aki közbelép és segítséget nyújt.

A rendőrség szerint, ha beazonosíthatóak lesznek azok utasok, akik nem nyújtottak segítséget és kameráztak, azok ellen vádat is emelhetnek, de ezt majd a Delaware megyei kerületi ügyészség határozza meg.

A sértett nő nevét és korát nem hozták nyilvánosságra, állapotáról annyit tudni, hogy az eset után kórházba szállították, sérüléseit pedig ellátták.

A címlapfotó illusztráció.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még