logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Hölvényi György: Európában nincs vallásszabadság

Hölvényi György (KDNP) európai parlamenti képviselő úgy látja, hogy Európában nincs vallásszabadság. A képviselő hangsúlyozta, hogy vallás- és keresztényüldözés nincs a kontinensen, de vallási diszkrimináció, vallási megkülönböztetés igenis létezik Európában.

A néppárti frakcióban ülő képviselő, az EP emberi jogi albizottságának tagja az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága soros elnöksége idején A modernkori Európa pillérei – a vallási közösségek együttélése címmel Debrecenben rendezett nemzetközi vallásközi konferencia zárónapján, pénteken úgy vélekedett, vallás- és keresztényüldözés nincs a kontinensen, de „vallási diszkrimináció, vallási megkülönböztetés igenis létezik Európában”.

A politikus ugyanakkor meggyőződésének adott hangot, hogy „nagyon végiggondolt európai stratégiával ezen lehet változtatni”, mert – tette hozzá –, „az egyházak (…) társadalmi szerepvállalására égetően szükség van az európai társadalomban”, például az oktatásban a konfliktuskezelésben és a béke megtartásában.

Hölvényi György történelmi példákat sorolva azt mondta, „amiből ma az európai jóléti társadalom van, a kereszténységből táplálkozott”. Ugyanakkor ezt az örökséget “jórészt feléltük, tartalékaink jelentősen csökkentek” – tette hozzá.

Nagy kérdésként vetette fel, mennyire tudatosul az emberekben, hogy Európának igenis keresztény alapjai vannak és ez az a kontinens, amelyik képes más vallásokkal alapvetően együtt élni. A politikus közölte: tapasztalatai szerint „ezek a tartóoszlopok meggyengültek”.

Az EP-képviselő beszélt arról is, hogy míg Kelet-Közép-Európában a vallás társadalomformáló erejét fontosnak tartják, addig Nyugat-Európában kialakult egyfajta vallási közömbösség. Ezt a vallási vákuumot kell feloldani intézményi módon Európában – fűzte hozzá megjegyezve: a 2021-es Európáért közös felelősséget kell vállalni, azt tudva, hogy „Európa még mindig a világ legjobb helye”.

A vallásszabadság, a keresztényekkel és a vallásukban elnyomottakkal való szolidaritás kérdésében Kelet-Közép-Európának sajátos küldetése van az Európai Unión belül is; nélküle nincs megújulás – mondta Hölvényi György a debreceni nemzetközi vallásközi konferencián.

A címlapfotó illusztráció.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még