logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Trump a legnagyobb hatalmú volt elnök?

Soha, egyetlen volt elnöknek sem volt még akkora politikai hatalma, mint Donald Trumpnak, köszönhetően a republikánusok „engedelmességének” – jelentette ki Bob Woodward, a Watergate-botrányt kollégájával együtt leleplező amerikai újságíró-író a CNN amerikai hírtelevíziónak amerikai idő szerint hétfőn éjjel adott interjújában.
Donald Trump (Fotó: EPA/Steve Pope)

A leginkább a Carl Bernsteinnel együtt majdnem fél évszázada írt, a Watergate-botrányt dokumentáló és feldolgozó cikksorozatáról és könyveiről ismert publicista Chuck Grassley iowai republikánus szenátort hozta fel példának arra, hogy milyen – ahogyan fogalmazott – „engedelmesen viselkednek” egyes republikánusok Trumppal.

Grassley a hétvégén egy iowai nagygyűlésen Donald Trump mellett tűnt fel. „Ami most látható, az az engedelmesség vasfüggönye Trump körül” – vélekedett Woodward. Kifejtette, hogy szerinte „ez nem egyszerűen udvarias tiszteletadás, hanem engedelmesség. S tényleg olyan, mint egy vasfüggöny, mert olyan erős”.

Mint fogalmazott:

ezek az emberek, mint Grassley szenátor is, tudnak számolni. Megnézik a felméréseket. Hazamennek a tagállamukba, beszélgetnek a választókkal. És ott bizony emberek tízmilliói Trumpot támogatják”.

Chuck Grassley-t, aki jövőre szeretne még egy szenátusi mandátumot nyerni a félidős választásokon, Trump „teljes mértékű támogatásáról” biztosította a szombati nagygyűlésen.

A 88 éves szenátor később úgy nyilatkozott, hogy „nem lenne túl okos”, ha „nem fogadná el annak az embernek a támogatását, aki az iowai republikánus választók 91 százalékának szavazatával rendelkezik”.

A szombati nagygyűlés előtt a Des Moines Register/Mediacom által készített közvélemény-kutatás szerint Donald Trumpnak jelenleg magasabb a támogatottsága Iowában, mint hivatalban lévő elnökként bármikor. Ráadásul a republikánusok között jóval nagyobb volt a támogatottsága (91 százalék), mint Grassley szenátornak (81 százalék).

Woodward szerint Trump folyamatos népszerűsége a republikánusok körében a szinte állandó kampányolásának is köszönhető.

Habár a volt elnök még nem jelentette be hivatalosan, hogy indulni kíván a 2024-es amerikai elnökválasztáson, korábban már utalt erre,

és 2020-as veresége óta folyamatosan tart nagygyűléseket, amelyeken gyakran megismétli azon állításait, miszerint a legutolsó választást „elcsalta, ellopta” Joe Biden elnök.

Ez olyan szintű politikai erő, amelyet ritkán láttunk, pontosabban sosem láttunk korábbi elnöktől” – hangsúlyozta Woodward. „Miután Nixon lemondott, nem kezdett nagygyűlésekre járni. Inkább hadat üzent a történelemnek, hogy bebizonyítsa, a Watergate-botrány csak apró kilengés volt” – mondta Woodward, aki egyébként a The Washington Post című napilap főmunkatársa.

Nézzünk szembe a tényekkel! Trump népszerűsége, a Republikánus Párton belüli hatalma nőtt, nem pedig csökkent, amióta elhagyta az elnöki hivatalt” – jelentette ki az író-újságíró.

Woodward 2018 óta három könyvet is írt Donald Trump elnökségéről. A legutóbbi, amelynek címe a „Veszély” (Peril), és Robert Costa újságíróval közösen készítette, szeptemberben jelent meg. A kötet a Trump-elnökség legutolsó hónapjait mutatja be, beleértve a 2020-as elnökválasztási eredmények megfordítására irányuló törekvéseit, valamint a Biden-adminisztráció korai napjait.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még