logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kiaknázatlan aranybányaként tekint a gyerekekre a Facebook

| Szerző: hirado.hu
A 10 és 12 év közötti gyerekek értékes, de kiaknázatlan közönséget jelentenek – olvasható a vállalat kutatási anyagában.

A The Wall Street Journal kedden tette közzé a The Facebook Files című oknyomozó sorozatának legújabb részét, amely még mélyebbre merül a mindenütt elburjánzó platform fiatal gyerekeket célzó és toborzó törekvéseiben – számolt be róla a Gizmodo.

A médium által megszerzett belső dokumentumokból kiderült, hogy a Facebook külön csapatot hozott létre a gyermekek szokásainak tanulmányozására és annak mérlegelésére, hogyan lehetne belőlük pénzt csinálni. Az

egyik ilyen dokumentum állítólag a 10 és 12 éves kor közötti gyerekekre úgy utal, mint értékes, de kiaknázatlan közönségre.

Egy másik dokumentum a játszódélutánok kihasználását javasolja a Facebook növekedésének előmozdítására.

Egy újabb, a lap által idézett, 2021 márciusában keltezett dokumentum kiemeli, hogy a Facebook világszerte küzd azzal, hogy áttörést érjen el a tinédzsereknél, és arra figyelmeztet, hogy a fiatal felhasználók kegyeinek elhódítása lassulni látszik. A Facebook szakértő gárdája a belső kutatások alapján arra számít, hogy a tinédzserkorú közönsége 2023-ig további 45 százalékkal esik vissza.

A Facebook jövedelmező, hirdetésvezérelt üzletága szinte teljes nyereségét a felhasználók mindenre kiterjedő nyomon követéséből nyeri. A cég az adatokat azonban arra használja fel, hogy részletes viselkedési profilokat hozzon létre, amelyeket a hirdetések „mikrocélzásához” és hatékonyságuk méréséhez használ. Bár az amerikai szövetségi törvények tiltják a 13 év alatti gyermekek adatainak begyűjtését, a Facebook évek óta keresi a módját, hogy meggyőzze a fiatalokat arról, amint elég idősek lesznek, fogadják el szolgáltatásait.

A következő, a Journal által idézett Facebook-dokumentum szerint a gyerekek már hatéves korukban használják az internetet. „Képzeljünk csak el egy olyan Facebook-élményt, amelyet a fiatalok számára terveztek” – áll az írásban.

Az Instagram Kids projektje jelenleg szünetel

A héten a Facebook közölte, hogy szünetelteti a gyermekeknek szóló Instagram Kids alkalmazás elindítására irányuló erőfeszítéseit. A bejelentést megelőzően a Journal egy hasonló leleplezést tett, amely szerint

a Facebook belső kutatások révén tudatában volt annak, hogy az Instagram negatív hatással van egyes tizenéves felhasználók mentális egészségére.

Háromból egy tizenéves lánynál rontjuk a testképzavarral kapcsolatos problémákat” – állt a dokumentációban, amelyben azt is megjegyezték, hogy néhány tinilány az öngyilkossággal kapcsolatos gondolatait a platformon szerzett tapasztalataira vezette vissza. A Facebook később azt állította, hogy a kutatásnak ez a sora félrevezető, és hogy a megállapítás „csak azokra a tinilányokra vonatkozott, akik elmondták, hogy testképzavarral küzdenek, és arról számoltak be, hogy az Instagram használata ront az állapotukon – nem pedig az összes tinilány közül minden harmadikra”.

A jelentés nyomán a demokrata törvényhozók felszólították Mark Zuckerberg vezérigazgatót, hogy azonnali hatállyal zárja le az Instagram Kids projektet, mivel szerintük az alkalmazás jelentős veszélyt jelent a fiatalok jólétére.

A címlapfotó illusztráció.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még