logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

„Magyarnak lenni nemcsak származás, hanem minőség kérdése is”

Magyarnak lenni „nemcsak származás és vállalás kérdése, hanem minőség kérdése is” – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Pozsonyban, ahol köszöntőt mondott a Pozsonyi Magyar Szakkollégium ünnepélyes évnyitóján.
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára és Mózes Szabolcs, a kollégium igazgatója átvágja a nemzeti színű szalagot a Pozsonyi Magyar Szakkollégium ünnepélyes tanévnyitóján (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)

Az államtitkár az ünnepségen – amelyen a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával felújított helyiségeket is átadták – a szakkollégiumok kiemelten fontos szerepéről, az erős magyar intézményrendszer megteremtésének szükségességéről beszélt.

Rámutatott: a szakkollégiumoknak az a feladatuk, hogy befogadják a magyar intézményekben nevelkedett fiatalokat, s az elitképzés olyan bástyái legyenek, ahonnét olyan fiatalok kerülnek ki, akik a szülőföldjükön boldogulva segítik majd közösségüket, és példát mutatnak majd a leendő diákoknak.

Magyarnak lenni nemcsak származás és vállalás kérdése, hanem minőség kérdése is. Reméljük, hogy ezt a magyar minőséget ez a szakkollégium és az itt tanuló diákok és hallgatók is képviselik majd” – hangsúlyozta Potápi Árpád János. Hozzátette:

ha szakkollégiumok létrehozásáról van szó, el kell mondani, hogy további helyszíneken, például Nyitrán és Kassán is ilyeneket kellene létrehozni.

Mózes Szabolcs, a szakkollégium igazgatója a megnyitón intézményükről azt mondta, annak feladata nem az, hogy kész válaszokat adjon a diákoknak, hanem hogy segítse őket az „útkeresésben”. Az intézményigazgató az MTI-nek nyilatkozva elmondta: az intézmény jelenleg többletet nyújt a pozsonyi egyetemeken tanuló diákoknak, és már vannak példák a szakkollégium itthon tartó hatására is.

A Pozsonyi Magyar Szakkollégium 2016-ban kezdte meg működését a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatásának köszönhetően. A szakkollégiumban mintegy másfél éves – a járványhelyzet miatti – kényszerszünet után, most kezdődött újra a jelenléti oktatás.

Az intézmény befogadókapacitását az idei tanévre – két nagyobb lakóegység kialakításával – 20-ról 28 férőhelyesre sikerült növelni.

A szakkollégiumban szeptemberben 24 kollégista kezdte meg a tanévet.

Potápi Árpád János még a szakkollégium évnyitója előtt koszorút helyezett el a pozsonyligetfalui mészárlás áldozatainak emléktáblájánál.

Az egykori – a második világháború után létrehozott – ligetfalui gyűjtőtáborban etnikai alapú tisztogatás keretében több száz embert, köztük 90 magyar leventét gyilkoltak meg a csehszlovák hadsereg katonái. A tragédia helyszínén az egykori BS6-os katonai erődnél 2015-ben állítottak emléktáblát.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még