logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Romániában már az esküvőkre, keresztelőkre is védettségi igazolvány kell

Védettségi igazolással lehetne részt venni Romániában az esküvőkön, keresztelőkön a fertőzöttebb településeken. Az országban rohamosan gyorsul a járvány, és egyre több település kerül vörös besorolásba. Az új járványügyi intézkedésekről várhatóan szerdán dönt a bukaresti kormány.

Egyre több helyen lépnek életbe szigorú korlátozások a magas fertőzési mutatók miatt – mondta az M1 tudósítója. Hozzátette, egy tucatnyi településen az iskolák sem nyithattak ki, illetve éjszakai kijárási tilalmat is bevezettek. Ezek többsége Szatmár megyében van.

A védettségi igazolás valójában engedményként működne, amely lehetővé teszi, hogy a vörös besorolású településeken is meg lehessen tartani az esküvőket, keresztelőket akkor, ha a vendégek mindegyike rendelkezik védettségi igazolással. Florin Citu miniszterelnök tehát azért vezetné be a védettségi igazolást, hogy ne kelljen lemondani a betervezett magánrendezvényekről.

Kedden közel négyezer új fertőzöttet regisztráltak, ez csaknem a duplája az egy héttel korábbinak. Ebben az ütemben egy hét múlva az országos fertőzési arány is átlépheti a vörös riasztási szintet.

Az intenzív terápiás részlegeken már közel hétszáz beteget kezelnek. Hiába igazolják Romániában is a mutatók, hogy a beoltatlanokat fenyegeti leginkább a súlyos megbetegedés veszélye, az oltási kedv nem javul. Csak az elmúlt egy napban 96-an hunytak el a fertőzés következtében.

A címlapfotó illusztráció.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még