×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

A Krímben harcolt a Prágában letartóztatott orosz férfi

 

Előzetes letartóztatásba helyezte kedden a prágai városi bíróság Alekszandr Francsetti orosz állampolgárt, akit a cseh rendőrség ukrán kérésre vasárnap vett őrizetbe a prágai repülőtéren.

„Az Ukrajna által kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján a prágai repülőtéren őrizetbe vett orosz állampolgár a Pankrác börtönben várja ki a döntést az esetleges kiadatásáról Ukrajnának” – közölte Jan Svarc, Francsetti védőügyvédje újságírókkal. Azt mondta, hogy az ukrán kérés politikailag motivált, és semmi köze sincs bármiféle bűnügyhöz.

Kijev azzal vádolja Francsettit, hogy félkatonai szervezet vezetőjeként aktívan részt vett a Krím félsziget Oroszország általi elfoglalásában. Az ukrán törvények szerint ezért nyolc évig terjedő börtönbüntetést kaphat.

„A bíróság arra az álláspontra jutott, hogy szükség van az előzetes letartóztatásra, mert nincs biztosíték arra, hogy az érintett nem menekül el”

jelentette ki Adam Wenig, a cseh taláros testület szóvivője.

Miután Francsetti ügyvédje fellebbezett, az ügy most a prágai legfelsőbb bíróság elé kerül. Az esetleges kiadatást a cseh igazságügyi miniszternek kell aláírnia.

Az ügy újabb feszültséget okozott Prága és Moszkva viszonyában. Az oroszok szerint a cseh eljárás politikailag motivált, és szerintük nem volt kielégítő a tájékoztatás sem. Prága viszont azt állítja, hogy a megfelelő tájékoztatás megtörtént, s az ügynek nincs köze a megromlott cseh-orosz viszonyhoz.

A címlapfotó illusztráció.