logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Politika a futballpályán: amit az angolok megtehetnek, azt a magyaroknál büntetik

Amikor az Aranycsapat végigverte a világot Puskásékat nem kísérhették el külföldre a magyar szurkolók, amikorra pedig beköszöntött az utazás világszabadság, már nem volt világverő válogatottunk. Az utóbbi években, amikor épülni látszott a csapat kiderült, hogy nincs méltó játszóhely, csak az omladozó egykori Népstadion. Most van világszínvonalú stadion Puskás Ferenc nevét, emlékét őrizve, és alakul az ígéretes csapat is, ezúttal azonban a közönséget rekeszti kapun kívülre a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség – hangzott el a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A teljes beszélgetést itt hallgathatja vissza.

 

„Anglia-Rasszisták 4-0” – így írt rólunk a brit sajtó. Még Boris Johnson brit miniszterelnök is megszólalt a média nyomásának, a progresszív baloldali erőszakos véleménydiktatúrának engedve. Ez pedig már nem a futballról szól, sokkal inkább politika – erről a témáról beszélgettek Szöllősi György sport szakújságíróval.

A mainstream világsajtó által beállított helyzet az, hogy itt van egy nagyon pozitív társadalmi üzenet, amit képvisel és felvállal – többek között – az angol válogatott, és aki ezzel nem azonosul, vagy fütyül is, az valami szörnyű szalonképtelen dolgot csinál – mondta a szakújságíró.

Onnan kell kiindulnunk, hogy hosszú éveken, évtizedeken keresztül mindenfajta politikai véleménynyilvánítás tilos volt az UEFA, FIFA által rendezett eseményeken, pontosan azért mert különböző országoknak, különböző vallású embereknek, különböző történelmi háttérrel, különböző pillanatnyi körülmények között egészen más politikai üzenetek a fontosak, és nem elvárható például két különböző nemzetiségű csapat meccsén, hogy mind a kettőnek ugyan azon politikai üzenetek legyenek fontosak.

A szakújságíró szerint nem a sportolók, nem a sport világának a dolga megítélni, hogy ez egy általánosan üdvözlendő mozgalom vagy sem, hanem pontosan azért, amiért az összes többi hasonló politikai véleménynyilvánítást korábban távol tartották a sportpályától, ugyan ebből a megfontolásból kellene ezt is távol tartani.

Elfogadásról van szó, közben kirekesztik a másképp gondolkodókat

Az a fajta koncepciós eljárással – amire a mi történelmünkben hasonlóra bőven volt példa –, már a meccs előtt elkezdték fölépíteni a „sajtóhadjáratot” Magyarország és a magyarok ellen, hiszen nem a magyar szurkolókat bélyegezték meg, hanem egy teljesen megengedhetetlen csúsztatással és általánosítással rögtön kiterjesztették a bűnösség bélyegét egész Magyarországra, amikor címlapokra írtak olyanokat, hogy „Anglia-Rasszisták 4-0” – hangsúlyozta Szöllősi György.

Majd hozzátette, hogy annak ellenére, hogy nem igazán voltak rasszista megnyilvánulások a mérkőzésen, az ítélet előre kimondatott, „itt egyszerűen nem volt esélyünk arra, hogy ne legyünk rasszisták” – tette hozzá.

Hogyha azt nézzük, hogy milyen elképesztő kettős mérce érvényesül, hogy egyébként mások, például az angolok szinte azt csinálnak, amit akarnak, egy Eb-döntőn ellenőrizetlenül ezrek özönlenek be a stadionba oltási igazolvány nélkül, biztonsági és járványügyi szempontból is egészen elképesztő módon. Nem mellesleg csak az angolok saját bevallása szerint ezer Twitter-fiókot tiltott le a Twitter azután az Eb-döntő után, ahol az angol szurkolók támadtak rasszista indulatokkal a tizenegyeseket elhibázó színes bőrű saját játékosaikra – emelte ki.

Ilyen jelenségek után a magyarokra és egész Magyarországra sütni rá a rasszizmus bélyegét az elképesztő cinizmus, és a kettős mérce alkalmazásának egy olyan döbbenetes módja, ami után leginkább elkeseredett tehetetlenséget érez az ember – fogalmazott Szöllősi György.

Érdekes lehet számodra:

A címlapfotón: Az angol csapat játékosai letérdelnek a labdarúgó világbajnoki selejtezők 4. fordulójában játszott Magyarország – Anglia mérkőzés előtt a Puskás Arénában (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Ajánljuk még