logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Szlovákiában az alacsony oltakozási kedv miatt gyorsul a járvány terjedése

Szlovákiában gyorsul a koronavírus-járvány terjedése, az oltakozási kedv viszont továbbra is nagyon alacsony. A járványügyi szakértők ezért tíz az ország piros besorolása mellett döntöttek, ami az első veszélyeztetettségi szintet jelenti – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.

Szlovákia azon országok közé tartozik, ahol a leggyorsabban nő a fertőzöttek száma. Egy nap alatt 417 PCR- és 133 antigénteszt eredménye lett pozitív, ilyen magas napi esetszám legutóbb május elején volt – mondta Gallay Nagy Emese, a közmédia szlovákiai tudósítója.

Naponta több mint tíz koronavírus-fertőzött kerül kórházba, és a kórházi ellátásra szoruló fertőzöttek 91 százaléka beoltatlan vagy csak a vakcina első adagját kapta meg.

Olyannyira romlik a helyzet az országban, hogy hétfőtől tíz járás piros besorolást kap, melyekben jelentős szigorításokra lehet majd számítani azoknak, akik nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. Ők ugyanis többek között az éttermek teraszára sem ülhetnek be, nem fogadhatják őket a szállodák, a fürdők.

Az átoltottság továbbra is nagyon alacsony Szlovákiában. Vladimír Lengvarsky szlovák egészségügyi miniszter pedig szerdán jelentette be, hogy megkezdik a 12 évnél fiatalabb gyermekek oltását.

Az 5 és 11 év közötti gyermekek beoltására már csütörtöktől van lehetőség, ez önkéntes alapú és szülői beleegyezés kell hozzá, illetve egyeztetni kell a gyermekorvossal is a védőoltás beadatásáról.

A címlapfotó illusztráció.

Érdekes lehet számodra:

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még