logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Nemzeti felkelésre buzdít az afgán ellenállás vezetője

Nemzeti felkelésre szólította fel honfitársait a tálibokkal szemben az afgán Nemzeti Ellenállási Front (NRF) vezetője, Ahmed Maszúd hétfőn, órákkal azután, hogy az Afganisztánt uraló radikálisok bejelentették Pandzsír tartomány teljes elfoglalását.

„Honfitársaim, akárhol is vagytok, határokon kívül vagy belül, felszólítunk benneteket, hogy kezdjetek nemzeti felkelésbe a becsület, a szabadság és hazánk jóléte érdekében” – mondta az NRF vezetője egy hétfői hangfelvételen.
Ahmed Maszúd kijelentette, hogy bárki harcolhat bármilyen formában, akár fegyveresen, akár tüntetések szervezésével, és az NRF a végsőkig kitart mellettük.

A front vezetője nem kommentálta a tálibok azon bejelentését, hogy elfoglalták Pandzsír tartományt, amelyet az NRF harcosai múlt kedd óta kemény harcokban igyekeztek megvédeni a tálibokkal szemben.

Zabihullah Mudzsáhid, a tálib radikálisok szóvivője hétfő reggel bejelentette, hogy elfoglalták az addig ellenállást tanúsító tartományt, ezzel Afganisztán teljes területe az uralmuk alá került, és az afganisztáni háború véget ért. Ígérete szerint a múlt héten felfüggesztett élelmiszer-ellátást, valamint az internet- és telefonszolgáltatást helyreállítják Pandzsírban.

A tálib szóvivő hétfőn azt is bejelentette, hogy „keményen dolgoznak” a kabuli nemzetközi repülőtér teljes újranyitása érdekében. Hozzátette, hogy katari, török és emírségi műszaki szakemberek bevonásával zajlik a munka. Elmondása szerint a repülőtér radarjait kell megjavítani, amelyeket a távozó amerikai csapatok rongáltak meg augusztusban. Az afganisztáni belföldi járatok szombaton újra megindultak.

Miközben a tálibok már ünnepélyesen bejelentették pandzsíri katonai győzelmüket, a radikális csoport továbbra is aktív politikai harcot vív olyan kormány létrehozása érdekében, amelyet mind Afganisztánban, mind a nemzetközi közösségben elfogadnak.

A szóvivő szerint a tálibok várhatóan egy átmeneti, ügyvivő kormány megalakítását jelentik be, de ennek pontos dátuma egyelőre nem ismert.

Elemzők szerint maguk a tálibok is meglepődtek hatalomra kerülésük gyorsaságán, és nem volt elég idejük felkészülni a kormányalakításra.

Ahmed Maszúd az afgán hadsereg és különleges erők maradékaiból, valamint a helyi milíciákból szervezett ellenállást, és már a tálibok augusztus 15-ei hatalomra kerülését követően tárgyalásos rendezést sürgetett a Kabulhoz közeli, északkeleti tartomány politikai engedmények fejében történő átadásáról. A tárgyalások azonban gyorsan kudarcba fulladtak, és a tálibok úgy döntöttek, erővel szerzik meg Pandzsírt, amelyet az 1996 és 2001 közötti uralmuk alatt sem tudtak elfoglalni.

A tartomány korábbi parlamenti képviselője, Zal Mohammad Zalmaj Núri szerint az NRF erői taktikai okokból a pandzsíri kormányzói hivatalból a hegyekbe vonultak vissza.

Mindeközben Irán „határozottan” elítélte a Pandzsír tartomány elleni támadást. A síita iszlám köztársaság, amelynek több mint 900 kilométeres közös határszakasza van Afganisztánnal, mindezidáig tartózkodott a hatalomra került szunnita tálibok bírálatától.

 

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még