logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Közösen vetnének véget a járványnak a G20-ak egészségügyi miniszterei

Közösen dolgozik a koronavírus elleni védőoltások egyenlőbb elosztásán a húsz legfejlettebb, illetve feltörekvő gazdasággal rendelkező ország (G20-ak).

Ebben állapodtak meg a G20-ak egészségügyi miniszterei, akik vasárnap ültek össze kétnapos értekezletre Rómában, hogy áttekintsék a koronavírus-járvány megfékezését célzó intézkedéseket.

A koronavírus elleni küzdelem kérdései mellett a tárcavezetők az esetleges jövőbeli járványok elleni stratégiákat is megvitatják. Napirenden szerepel az egészségüggyel kapcsolatos tudományos ismeretek megosztásának hatékonyabbá tétele, illetve a védőoltások tisztességesebb elosztása is.

A tanácskozás „az együttműködés, szolidaritás és igazságosság üzenetét hivatott tolmácsolni, azzal, hogy senkiről sem feledkezhetünk meg” – közölték a találkozó szervezői.

Roberto Speranza, a vendéglátó Olaszország szakminisztere közölte: létrejöttek a feltételek ahhoz, hogy aláírják a „római megállapodást”, amelynek alapján mindenkit beoltanának a világon a koronavírus ellen.

A paktum egyik legfontosabb kötelezettségvállalása, hogy igazságosabban osszák szét az oltóanyagokat a gazdag országokon kívül, azon a közös nézeten alapul, hogy az oltás mindenki joga, nem pedig kevesek kiváltsága

– mondta.

Jens Spahn német egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy Németország százmillió adag védőoltással támogatja a nemzetközi közösséget az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni küzdelemben. A százmillió adag vakcinát még az idén eljuttatják a segítségre szoruló országokba.

A támogatás azt szolgálja, hogy az év végére a világ lakosságának legalább 40 százaléka rendelkezzék a SARS-CoV-2 okozta betegség (Covid-19) elleni védőoltással – mondta Spahn Rómában.

Spahn és Speranza is hangsúlyozta, hogy nagyon fontos a védőoltás.

Szeptemberben dől el Németországban és Európában, hogy „mennyire biztonságosan vészeljük át az őszt és a telet” – fogalmazott Spahn, hozzátéve, hogy a következő hónapok biztonságos átvészeléséhez további ötmillió védőoltásra és még többre van szükség Németországban.

Oroszország nevében Mihail Murasko egészségügyi miniszter felszólította a világ 19 legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó G20-csoportot, hogy ismerjék el kölcsönösen egymás digitális védettségi igazolásait. Murasko fontosnak nevezte, hogy közös álláspontra jussanak a védőoltással rendelkező emberek külföldi utazásait illetően.

Az egészségügyi tárcavezetők tanácskozása az egyik legutolsó miniszteri szintű tanácskozás a G20-csoport október végére tervezett római csúcstalálkozója előtt.

A címlapfotó illusztráció.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még