logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Felkészültebben várhatják az EU határvédelmi szervei a menekülteket, mint hét éve

| Szerző: hirado.hu
Becslések szerint már a tálibok augusztusi hatalomra jutása előtt is legalább 400 ezren hagyták el az országot. Azóta egyre többen indulnak útnak – számolt be az M1 Unió 27 című magazinja.

 

Nemcsak Törökország, de az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynöksége, a Frontex is készül egy nagyobb migrációs hullámra, tesztelik a védelmi rendszereiket. Arra számítanak, hogy miután az afgán kormányzat néhány hét alatt összeomlott, migránsok tömegei indulnak el Európa irányába.

„Egyre inkább körvonalazódik egy komolyabb menekülthullám Afganisztánból, ami bizonyos szempontból érthető, hiszen látható, hogy ilyen életkörülmények mellett nem lehet élni. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy

Európának elsősorban önmagát kell itt megvédenie.

És már most kialakult egy vita a tekintetben, hogy hogy kellene majd fordulni az Afganisztánból érkezők felé. (…) Az ENSZ által közzétett egyes becslések félmilliós vagy akár annál nagyobb menekülttömeget is említenek”  – mondta Palóc André, a Századvég vezető elemzője.

A szakemberek szerint az instabillá vált afganisztáni helyzet miatt

megismétlődhet a 2015-ös migrációs krízis, amikor több millió illegális bevándorló érkezett az Európai Unió területére.

A Frontex adatai szerint idén az év első hét hónapjában csaknem 60 százalékkal több illegális bevándorló érkezett Európa határaihoz, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

A címlapfotó illusztráció.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még